Szakértő: a következő hetekben dől el, hogy Oroszország stabilitása veszélybe kerül-e
Szakértő: a következő hetekben dől el, hogy Oroszország stabilitása veszélybe kerül-e

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 06. 19.
Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője szerint hazánknak fel kell készülnie a dúsított uránnal felszerelt fegyverek miatti plusz kockázatokra is, amelyeket az Egyesült Államok adna az ukrán haderőnek.

A szakértő azt mondta, hogy ezek az anyagok az atomerőművek dúsított uránjának melléktermékeként jönnek létre, és az Egyesült Államoknak akár több százezer tonna is a rendelkezésére áll belőle. Az ezekkel felszerelt fegyvereket korábban már az Öböl-háborúban, illetve a délszláv háborúban is bevetették.

Ha ilyen szegényített uránnal felszerelt lövedékkel kilőnek egy harckocsit, radioaktív anyagok is a levegőbe kerülhetnek, és azoknál, akik ezt a porral kevert anyagot belélegzik, jóval nagyobb eséllyel alakulhat ki daganatos betegség

- mondta az egészségügyi kockázatokról Horváth József.

Az elemző szerint az ukránoknak éppen ezért kellene megfontolniuk, hogy elfogadják-e ezeket a felajánlott fegyvereket, mivel elsősorban Ukrajna területén okoznának komoly károkat.

A biztonságpolitikai szakértő szerint joggal feltételezhető, hogy atomhatalomként az oroszok is rendelkeznek több százezer tonnányi ilyen anyaggal, vagyis ők is képesek lehetnek ezzel felszerelt fegyvereket gyártani. Ugyanakkor még nem lehet tudni, hogy a mostani háborúban vetettek-e már be ilyen fegyvereket.

Horváth József beszélt az úgynevezett kazettás bombákról is, amelyeknek a használata elvileg tiltott, de a hírek szerint az oroszok már bevetették az ukrajnai háborúban. Ezek a pusztító fegyverek többszörös robbanótöltettel vannak ellátva és miután ledobják őket, több kisebb robbanóegységre esnek szét, majd késleltetve is végeznek pusztítást a gyalogsági erőknél vagy akár a lakókörnyezetben is.

Az Alapjogokért Központ szakértője szerint orosz részről is történnek a nukleáris technikához kötődő "megkérdőjelezhető" cselekmények, hiszen már Fehéroroszországban állomásoztatják a taktikai atomfegyverek első eszközeit.

Az orosz nyilatkozatok szerint azonban ezeknek a használatára csak akkor kerülhet sor, ha Oroszország területét fenyegetés éri. Horváth József szerint ezzel az oroszok néhány száz kilométerrel közelebb vitték a NATO-hoz, illetve a nyugat-európai stratégiai célpontokhoz ezeket a robbanófejeket, és ez demonstratív lépésnek tekinthető. A háború eszkalációja felé mutat, de nukleáris összecsapás lehetőségét nem jelenti.

Jelenleg tehát elsősorban nem az atomháborúhoz, hanem a háború kiszélesedéséhez vagyunk közel - tette hozzá a szakértő.

Horváth József szerint a következő hetek eseményei befolyásolják majd, hogy Oroszország atomhatalomként mennyire érzi magát beszorítva, hiszen ha a stabilitása kerülne veszélybe, akkor nem habozna a nukleáris fegyvereket bevetni - összegzett a biztonságpolitikai szakértő.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!