Sportpszichológus: Szó szerint fizikai veszélyben van Hámori Luca a mai meccsen
Sportpszichológus: Szó szerint fizikai veszélyben van Hámori Luca a mai meccsen

Youtube/Hír TV

2024. 08. 03.
Szó szerint fizikai veszélyben vannak azok a nők - közöttük Hámori Luca is -, akik az algériai, biológiailag férfinak számító Iman Helif ellen lépnek ringbe bokszolni - mondta Lénárt Ágota sportpszichológus pénteken, az M1 csatornának nyilatkozva. A szakember szerint ez a nők jogait csorbítja a játékokon.

A Párizsban tartózkodó sportpszichológus felhívta a figyelmet: a Magyar Olimpiai Bizottság mindent megtesz a sportoló nők jogainak érvényesüléséért, de úgy tűnik, hogy a Heliffel szombaton megküzdeni kívánó Hámori Luca esetében ez nem biztosított.

Bár a nemzetközi ökölvívó szövetség már számos esetben kizárta az algériai versenyzőt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azonban más állásponton van, a problémát a két szervezet szabályrendszerének ellentmondásai jelentik - hangsúlyozta a szakember. Lénárt Ágota szerint egyenlőtlenek, és Iman Helifnek kedveznek az erőviszonyok, a NOB ugyanakkor ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy a szabályokat a versenyek ideje alatt már nem lehet megváltoztatni.

A sportpszichológus úgy vélekedett, érthető az emberek felháborodása, amiért a biológiailag férfinak számító Helif a nők között versenyez. A szakember úgy látja, a NOB álláspontja nem tartja tiszteletben, hogy a versenyzők évekig keményen készültek az olimpiára, esküt tettek, hogy a legjobb tudásuk szerint képviselik hazájukat, így aránytalan kockázatot is hajlandók vállalni.

(MTI / Hetek)

 Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!