Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
A nyolc, terrorista tevékenységekben történő részvétellel gyanúsított, körözött palesztint a Schem melletti Burka és Klil nevű falvakban tartóztatták le.
Két, a Hamászhoz tartozó aktivistát Hebron városban fogtak el. Emellett a katonák lefoglaltak négy járművet és két kézifegyvert a gyanúsítottaknál. A katonák szintén letartóztattak két olyan palesztint, aki Molotov-koktélokkal dobálta őket, valamint két, körözés alatt álló személyt Brukinban, és a Dzsenín melletti Mitlon faluban.
Kedd reggel tűzharc tört ki Dzseninben az izraeli hadsereg kommandós alakulatai és helyi palesztin fegyveresek között, miután a katonák megpróbáltak őrizetbe venni terrortevékenységgel gyanúsított palesztinokat. A ynet beszámolója szerint az újabb terrorhullám hatására meredeken megemelkedett a biztonsági önkéntesek száma Izraelben; több, mint 1500-an jelentkeztek civil járőrnek, akik sárga biztonsági mellényben segítik otthonaik környékén a rendőrjárőrök munkáját.
Az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt a feszültség Izrael és a palesztinok között, mert négy, különböző izraeli városokban végrehajtott terrortámadásban 14 ember vesztette életét.
Az izraeli hadsereg fokozta a tevékenységét a Júdeában és Szamáriában, a katonák őrizetbe vették különböző terrorszervezetek számos tagját, hogy ezzel megkíséreljék megfékezni az erőszakhullámot.
Naftali Bennett miniszterelnök vasárnap jelentette be, hogy az izraeli hadsereg "offenzívát indít" az elmúlt napokban elkövetett terrorcselekmények miatt.
Izrael déli részén, Askelonban egy rendőr agyonlőtte az igazoltatás közben késsel rá támadó palesztin férfit kedd reggel. A rendőr kora reggel figyelt fel a furcsán viselkedő férfira egy építkezés mellett. A Ciszjordánia déli részén lévő Hebronból származó, negyvenes éveiben járó palesztin férfi késével megsebesítette a rendőrt, aki lelőtte.
Ahogy arról tegnap a Hetek is beszámolt, napokkal azután, hogy a területet palesztinok több ízben is feldúlták, két haszid zsidót meglőttek és megsebesítettek, miközben megpróbáltak bejutni a Palesztin Hatóság területén lévő József sírjához, közölte az Izraeli Védelmi Erők szóvivői egysége hétfő reggel a Twitteren. Az egyik áldozat közepesen, a másik könnyebben sérült meg, a támadók elmenekültek a helyszínről.
Múlt csütörtökön három ember életét vesztette és sokan megsebesültek Tel-Aviv belvárosában egy lövöldözésben. Kilenc embert szállítottak kórházba, hárman súlyos, illetve kritikus állapotban voltak.
Március 28-án agyonlőtt két embert, tizenkettőt pedig megsebesített az ISIS-nak felesküdött két arab-izraeli terrorista az észak-izraeli Hadera központjában elhelyezkedő buszpályaudvarnál vasárnap este. A két merénylő automata fegyverekkel tüzet nyitott az ott tartózkodó rendőrökre és civilekre. A közelben lévő határőr katonák meghallották a lövéseket, a helyszínre siettek, és agyonlőtték a támadókat.
Március 30-án öt ember életét vesztette, köztük két ukrán állampolgár is, és többen megsebesültek, amikor egy palesztin férfi lövöldözésbe kezdett a Tel-Aviv elővárosának számító, zömében ortodox zsidók által lakott Bnei Brakban. A rendőrség agyonlőtte a támadót, a 27 éves Dia Hamarsát, akit 2015-ben hat hónapos börtönbüntetésre ítélték illegális lőfegyverek kereskedése és terrorista csoporthoz kötődés miatt, és amiért illegálisan dolgozott egy bnei braki építkezésen.
Március 31-én súlyosan megsebesített egy utast egy palesztin merénylő egy autóbuszon. A 28 éves utast a buszra felszálló palesztin férfi egy csavarhúzóval felsőtestén megszúrta a Jeruzsálemhez közeli Gus Ecionban, Elazar és Neve Daniel telepesfalunál. A megszúrt férfit súlyos állapotban szállították a jeruzsálemi Saáré Cedek kórházba. A kórházban megműtötték, kezelőorvosai szerint állapota súlyos, de stabil.
A hetek óta tartó sorozatos terrortámadásoknak eddig legalább 14 halálos áldozata és számos sérültje van. Az elhunytak után legalább 15 gyermek maradt árván.
(Hetek/Ynet/MTI)