Sikerült visszatartani a Margit-hídról ugrani készülő kamaszt az öngyilkosságtól
Az autósok közül viszont többen bátorították a fiút, hogy ugorjon
Sikerült visszatartani a Margit-hídról ugrani készülő kamaszt az öngyilkosságtól

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 05. 20.
Szerdán munkaidő után Fináncz Dominik épp hazafelé tartott a Margit hídon, mikor észrevette az öngyilkosságra készülő fiatal fiút. Rögtön odasietett hozzá és beszélni kezdett vele, hogy lebeszélje az öngyilkosságról, vagy legalábbis visszatartsa, míg a rendőrök kiérkeznek, számolt be róla a Bors.

A 22 éves Fináncz Dominik a csókakői polgárőrség tagja, és részben talán ennek is köszönhető, hogy meg tudta őrizni higgadt vérét, és segítsen a kétségbeesett fiatalnak. 

„Nem volt kérdés, hogy mit kell tennem, egyszerűen nem sétálhattam el mellette. Munka után, szokás szerint a barátnőmmel beszéltem telefonon, amikor megláttam a bajban lévő srácot. Egyből letettem és mentem is hozzá. Mindent mondtam neki, ami az eszembe jutott, hogy mondja el, mi a baj, segítek. Hogy ha bejön, meghívom egy sörre, megölelem, bármi.

Elmesélte, hogy kidobták a szülei, teljesen kétségbeesett, nem lát kiutat. Mondtam neki, hogy az élet szép, segítek!”

Fináncz a rendőrök próbálta szóval tartani a tinédzsert, mialatt a mellettük elhajtó autósok odaszólásai csak nehezítettek a helyzetem.

„Üvöltöztek szegény felé, hogy: Rohadjál meg! Dögölj meg! Gyerünk, ugorj!”

– emlékezett vissza.

„Nem csoda, hogy mikor a rendőröket meglátta a srác, csak annyit mondott nekik, hogy lőjetek le!” Szerencsére a fiút sikerült visszatartania és idővel a 13. kerületi járőrök is kiérkeztek, majd behúzták a híd széléről, írja a lap.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

(Borsonline/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!