Saját kiállításáról tiltották ki a keresztény művészt, aki szerint a gyerekekre káros a nemváltás
Saját kiállításáról tiltották ki a keresztény művészt, aki szerint a gyerekekre káros a nemváltás

Forrás: Youtube/Christian Concern

2024. 03. 21.
Egy brit keresztény művész, Victoria Culf jogi lépéseket tervez, miután a gyermekek nemváltását kritizáló megjegyzéséért kitiltották saját kiállításáról, és zaklatással vádolták meg. 

Culf elmondta a Watford Múzeumban művészeti kiállítása rendezésekor beszélgetett a helyi tanács egyik alkalmazottjával, amikor azt a kijelentést találta tenni, hogy

káros, ha a gyerekek megpróbálják megváltoztatni a nemüket.

Beszélgetésük során kiderült, hogy az alkalmazott gyermeke éppen nemváltás folyamatában van, és pubertásgátlókat szed. Aggódó anyakért tanácsot kért az ügyben, miközben valójában megerősítést várt. Culf udvariasan elmagyarázta, hogy keresztény meggyőződése miatt és anyaként sem tud ezzel egyetérteni, mert nem maradna hű elveihez.

A keresztény művésznőt később felhívta a tanács, és közölték vele, hogy „zaklatás” gyanúja merült fel, és az alkalmazott védelme érdekében nem léphet be a kiállításra 24 órás előzetes értesítés nélkül.

Culf szerint azt is közölték vele hogy a rendőrség „gyűlöletbűncselekmény” miatt nyomoz ellene, bár a rendőrség szerint megjegyzései nem értek el a küszöböt, a Watford kerületi tanács pedig azt állította, hogy nem jelentették  fel őt.

A keresztény művésznő úgy döntött, jogi lépéseket tesz a tanács ellen szerződésszegés, diszkrimináció, zaklatás, közhivatali visszaélés, hanyagság, megfélemlítés, rágalmazás, összeesküvés és rosszindulatú hazugság miatt.

"A lelkiismeretem és a keresztény meggyőződésem nem engedi meg, hogy olyan dolgokról hazudjak, amelyekről úgy gondolom, hogy nagyon károsak

Most egy olyan kultúrában élünk, ahol a transznemű ideológiával szembeni ellenállás kifejezése, még udvariasan is, oda vezethet, hogy az embert feljelentik a rendőrségen. Tisztában vagyok vele, hogy a felszólalásom kereskedelmi 'öngyilkosság' lehet, de nem vagyok kész arra, hogy hallgassak ezekről a kérdésekről" - szögezte le Culf.

Andrea Williams, az ügyét támogató Keresztény Jogi Központ vezérigazgatója a következőképp kommentálta az esetet:

"Káros, ha arra bátorítjuk a gyerekeket, hogy szedjenek pubertásgátló szereket. Az, hogy megbüntetnek valakit azért, mert aggodalmát fejezték ki ezzel kapcsolatban, azt mutatja, hogy a transzlobbi mennyire áthatóvá és zsarnokivá vált.

Nem engedhetjük meg, hogy ez a transzzsarnokság kultúránkban eltiporja azokat a hitelveket, amelyeket törvény véd, szakértői bizonyítékok támasztanak alá, és amelyek valóban védik a kiszolgáltatott gyermekeket."

(CT/Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

 

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!