Rekordkísérlet: oxigénpalack és teherhordók nélkül hódítaná meg az Everestet egy magyar hegymászó
Rekordkísérlet: oxigénpalack és teherhordók nélkül hódítaná meg az Everestet egy magyar hegymászó

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 03. 09.
Magyar expedíció indul a 8848 méteres Mount Everest meghódítására. Suhajda Szilárd az első magyar állampolgár lehet, aki oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül mássza meg a Föld legmagasabb pontját.

A hegymászó május közepén tervezi megmászni az Everestet, és felkészültnek érzi magát a feladathoz.

„Hosszú távú célom, hogy tisztán, azaz oxigénpalack és teherhordók nélkül teljesítsem a Big Five-ot, az öt legmagasabb csúcsot, amelyek közül a 8611 méteres K2 2019-ben, a 8516 méteres Lhoce pedig tavaly sikerült” - mondta Suhajda Szilárd az expedícióról.

Suhajdának egy nekifutásra lesz lehetősége, ezért nagyon fontos számára az előrejelzések alapos vizsgálata, valamint az, hogy a lehetőségekhez mérten távol tudja tartani magát a nagy számban érkező „kereskedelmi mászóktól”.

„Extra kockázatot nem vállal az ember, de a ritka levegővel meg lehet birkózni. Meglátásom szerint az oxigénpalack használata degradálja a hegyek meghódításának értékét” – mondta a sportoló.

Az Everestet oxigénpalack nélkül először a német Reinhold Messner és Peter Haberer mászta meg 1978-ban. Eddig mintegy 13 500-an hódították meg, közülük azonban mindössze kétszáz olyan mászó akadt, aki ezt oxigénpalack nélkül tette, még kevesebb, aki ehhez serpákat sem vett igénybe.

Magyar mászók közül eddig öten teljesítették oxigénpalackkal az Everestet, elsőként Erőss Zsolt 2002-ben.

Suhajda Szilárd 2019-ben első magyarként mászta meg tisztán a legnehezebbnek tartott K2-t, a Himalája második legmagasabb csúcsát, tavaly pedig a 4. legmagasabb Lhocét.

„Tavaly tavasszal az Everest és a Lhoce közös alaptáborában mintegy ezer ember mozgott, köztük hatszáz-hétszáz regisztrált hegymászó, és mindössze ketten voltunk, akik oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül készültek a csúcsra. Várhatóan idén még nagyobb tumultus alakulhat ki a kereskedelmi expedíciók nagy száma miatt” - mondta Suhajda Szilárd.

Kitért arra, hogy az Everest alaptábora jó lehetőségeket kínál a fotózásra, videózásra, és a tervek szerint a csúcsról is bejelentkezik majd műholdas telefonon.

Szerintem a hegymászók nem hősök, hanem vendégek a hegyekben, ahol megfelelő alázatra és szerénységre van szükség, továbbá figyelni a környezetünkre és saját magunkra. Az edzésprogramomon mindig finomhangolok egy kicsit, de alapvetően ugyanúgy készültem az Everestre, mint korábban a K2-re: terepfutással, evezőpaddal, úszással, kerékpározással”

- mondta a hegymászó.

Suhajda Szilárd 75-80 kilogramm összfelszerelést visz magával, a csúcsmászás során már hátizsák sem lesz vele.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!