Putyin: Robbanószerkezet antennájára hasonlító tárgyat találtak az Északi Áramlat mellett
„Úgy tűnik, több robbanószerkezetet helyeztek el, amelyek közül valamelyik felrobbant, valamelyik pedig nem” - mondta
Putyin: Robbanószerkezet antennájára hasonlító tárgyat találtak az Északi Áramlat mellett

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 03. 16.
Robbanószerkezet antennájára hasonlító tárgyat találtak az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantásának helyszíneinek közelében lévő vízterület átvizsgálásakor a dán kizárólagos gazdasági övezetben; Dánia még nem válaszolt Oroszország vizsgálatra vonatkozó kérésére - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy interjúban, amelyből kedden mutatott be egy részletet a Rosszija 24 hírtelevízió.

Putyin elmondta: mivel a merénylet a dán kizárólagos gazdasági övezetben történt, a Gazprom engedélyt kapott a dán hatóságoktól, hogy megvizsgálja a robbanás helyszínét. Az orosz vállalat vizsgálata azonban nem szorítkozott kizárólag a robbanás helyszínének vizsgálatára, a Gazprom által bérelt hajó a vezeték mentén tovább haladva, a robbanás helyszínétől mintegy 30 kilométerre egy "oszlopocskát" fedezett fel a csövek illesztési pontjánál. Ezek a pontok, a vezeték legsebezhetőbb részei, ahol a robbantást is végrehajtották.

"A szakértők úgy vélik, hogy ez egy jelfogadó antenna lehet egy robbanószerkezet felrobbantásához, amelyet ebben a vezetékrendszerben helyezhettek el"

- mondta Putyin. "Úgy tűnik, több robbanószerkezetet helyeztek el, amelyek közül valamelyik felrobbant, valamelyik pedig nem. Hogy milyen okok miatt, nem világos" - tette hozzá.

Az orosz elnök közölte: Oroszország engedélyt szeretne kapni a dán hatóságoktól, hogy "vagy önállóan, vagy velük együtt" abban a mélységben működni képes nemzetközi szakértői és pirotechnikusi csoportot hozzanak létre, amely akár hatástalanítani is képes egy robbanószerkezetet, "ha van ott olyan".


"A dán hatóságokhoz intézett kérésünkre azonban azt a választ kaptuk, hogy nekik kell ezen elgondolkodniuk és amikor ez lehetségesnek ítélik, akkor majd válaszolnak" - mondta Putyin, aki ezt a reagálást "homályosnak" nevezte.

Putyin az interjúban kifejezte meggyőződését, hogy a gázvezetékek felrobbantása állami szintű támadás volt, amelyre amatőrök nem képesek, mert nincs ehhez szükséges technológiájuk.

Mint mondta, a robbanás erős volt, amely a csövet kiszakította és elvetette. "Ez nem egyszerű kérdés, a világ gyakorlatában még sincs rá példa, hogy ilyen balesetek után hasonló rendszereket megjavítottak volna, de elméletileg, technológiai szempontból természetesen minden lehetséges" - mondta.

De nem ez volt az egyetlen ügy, ami miatt egyeztetésekre lehet szükség Moszkva és a Nyugat között. Történt egy drónincidens is.

Drónincidens

Nem történt csúcsszintű orosz-amerikai kapcsolatfelvétel a Krímhez közeli drónincidens ügyében - közölte Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szerdán újságírókkal.
Mint mondta, Vlagyimir Putyin orosz elnöknek beszámoltak a történtekről. Az orosz-amerikai kapcsolatok állapotáról szólva azt mondta, hogy "mélyponton" és "nagyon siralmas állapotban" vannak.

"Természestesen minden ország a saját álláspontját fogja védelmezni a párbeszéd során, de Oroszország sosem utasította el a párbeszédet, és most sem utasítja el" - mondta. Peszkov szerint az orosz védelmi tárca kimerítő magyarázatot adott a történtekre, amelyhez nincs mit hozzáfűznie.

A Pentagon és az amerikai katonai erők európai parancsnoksága kedden arról számolt be, hogy a Fekete-tenger felett összeütközött egy orosz Szu-27-es vadászgép és egy MQ-9 Reaper amerikai felderítő drón.

Az amerikai fél szerint a Szu-27-es nekicsapódott az MQ-9-es légcsavarjának, a drón emiatt irányíthatatlanná vált, és az amerikai hadseregnek meg kellett semmisítenie a gépet.

Az orosz védelmi minisztérium a maga részéről azt közölte, hogy kedd reggel egy amerikai drón kikapcsolt jeladóval repült az orosz államhatár irányába a Krím-félsziget közelében. A tárca szerint a Reaper repülése irányíthatatlanná vált, ami magasságvesztéssel járt, és a gép "hirtelen manőver következtében" a vízfelszínnek ütközött. A minisztérium szerint az orosz vadászgépek nem használták fedélzeti fegyvereiket és nem léptek érintkezésbe az amerikai drónnal.
A tárca szerda este közölte, hogy telefonon beszélt egymással Szergej Sojgu orosz és Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter. A kapcsolatfelvétel amerikai kezdeményezésre történt.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!