Polgárháború fenyegeti Franciaországot Macron szerint, ha nem ők győznek
A radikális jobboldali és baloldali pártoknak esett neki egy nyilatkozatában
Polgárháború fenyegeti Franciaországot Macron szerint, ha nem ők győznek

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 06. 25.
Emmanuel Macron francia elnök egy podcastbeszélgetésben kijelentette, úgy véli, hogy a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) párt és a baloldali Új Népfront koalíció - mindkettő a parlamenti választások éllovasa - "polgárháborút" kockáztat Franciaországban.

Macron a Generation Do It Yourself című podcastnak elmondta, hogy a Nemzeti Tömörülés párt - amelyet a választási közvélemény-kutatók jelenleg az első helyre sorolnak - programja és a bűnözéssel és a bevándorlással kapcsolatos félelmek kezelésére irányuló megoldásaik "a megbélyegzésen, illetve a megosztottságon" alapulnak.

"Úgy gondolom, hogy a szélsőjobboldaliak által adott megoldások szóba sem jöhetnek, mert ez az emberek vallási, származási alapú kategorizálását jelenti, ami megosztottsághoz és polgárháborúhoz vezet"

- mondta a podcastban. A nyilatkozat órákkal azután született, hogy a párt bejelentette: korlátozná a bevándorlást és a külföldi szülők által Franciaországban született és nevelt gyermekek állampolgársági jogait is megszüntetné az iszlamista ideológia elleni harc jegyében.

Macron ugyanezt a kritikát fogalmazta meg az Új Népfront koalíció részét képező szélsőbaloldali La France Insoumise (LFI) párttal szemben is.

A Nemzeti Tömörülés elnöke, Jordan Bardella - akit igen esélyesként tartanak számon a miniszterelnöki pozíció elnyerésére  - Macron kijelentéseire leszögezte,

egy elnöknek nem szabadna ilyet mondania.

 Jean-Luc Mélenchon radikális baloldali vezető szerint pedig egyenesen Macron az, aki az effajta kijelentéseivel polgárháborút szíthat.

A francia elnök az európai parlamenti választásokon elszenvedett súlyos vereség után bejelentette, feloszlatja a francia nemzetgyűlést, és három héten belül előrehozott választásokat tartanak. A kétfordulós választásra június harmincadikán és július hetedikén kerül sor.

(Guardian/Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.  

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!