Plágium miatt mondott le a norvég miniszter, aki megszállottan vadászott a plagizálókra
Elképesztő
Plágium miatt mondott le a norvég miniszter, aki megszállottan vadászott a plagizálókra

Youtube/Veterinærinstituttet

2024. 01. 25.
Egy norvég miniszter - aki történetesen épp a plágium elleni fellépést felügyeltéért volt felelős – lemondott pozíciójáról, miután a múlt héten kiderült róla, hogy a diplomamunkájának egyes részeit másolta.

Sandra Borch, Norvégia kutatásért és felsőoktatásért felelős minisztere január 19-én sajtótájékoztatón ismerte el, hogy plagizálta szakdolgozatának egyes részeit - de csak miután az interneten felmerült vele kapcsolatban is plágium gyanúja.

„Amikor körülbelül 10 évvel ezelőtt megírtam a mesterdiplomámat, nagy hibát követtem el. Más dolgozatokból vettem át szöveget anélkül, hogy a forrást megjelöltem volna. Sajnálom.” - mondta Borch a helyi médiának. A miniszter kedden hivatalosan is benyújtotta lemondását.

Kínos adalék

Borch beismerése azután történt, hogy a miniszter korábban büntetést akart kicsikarni a bíróságból egy diák ellen önplagizálásért, aki a saját korábbi tudományos munkájából másolt, de egy alacsonyabb szintű bíróság felmentette. Borch azonban egészen a norvég legfelsőbb bíróságig vitte az ügyet, hogy fellebbezzen az ítélet ellen, azzal érvelve, hogy „minden norvégiai diák, egyetem és főiskola számára fontos, hogy a csalásra vonatkozó szabályok (...) könnyen érthetők legyenek”.

Egy oslói hallgató, aki elmondása szerint dühös volt a miniszterre miatt, hogy lecsap az önplagizálókra, részletes plágiumvádakat tett közzé Borch szakdolgozatáról az X-en. Mint kiderült: Borch 2014-ben a Tromsöi Egyetemen elkészült szakdolgozatának több mint 20 százalékát hat másik munkából emelte át.

Ezután kényszerült a tárcavezető a lemondásra.

(Politico / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!