Pence: "Biden Kína vezérszurkolója" - Higgadt mederben, valódi érvekkel vitáztak az alelnökjelöltek
Pence és Harris vitája szöges ellentétben volt az elnökjelölti vitával, a show-t pedig egy légy vitte el
Pence: "Biden Kína vezérszurkolója" - Higgadt mederben, valódi érvekkel vitáztak az alelnökjelöltek

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 10. 08.
A szerda esti alelnökjelölti vita Mike Pence republikánus és Kamala Harris demokrata jelölt között nem is állhatott volna nagyobb kontrasztban Trump és Biden heves, személyeskedésekkel teli vitájával. Elemzők szerint valódi érvekkel, higgadt vitát folytattak Salt Lake Cityben. Az este legnagyobb izgalmát egy Pence fején megpihenő légy adta.

Az egyetlen alelnökjelölti vitát a Utah Egyetemen rendezték meg, kisszámú és megfelelő távolságtartással leültetett vendég jelenlétében. A másfél órás beszélgetést Susan Page, a USA Today című lap újságírója vezette le.

A politikusok a koronavírus-járvány kezeléséről, a gazdaság helyzetéről és kilátásairól, adó- és külpolitikáról, környezetvédelemről és fajgyűlöletről vitáztak.

Járványkezelés

Az elején Mike Pence leszögezte, hogy Joe Biden demokrata elnökjelölt terve a járványkezelésre Donald Trump elnök kormánya intézkedéseinek másolása, szemmel láthatóan "plágium". Pence ezzel Harris azon megállapítására válaszolt, hogy az amerikai történelem legnagyobb kudarca, ahogy Trump elnök kezeli a járványt.

Harris kijelentette: számára attól még nem lesz megfelelő egy Covid-19 elleni oltóanyag, hogy Donald Trump annak tartja majd. 

“Ha közegészségügyi szakemberek, ha Dr. Fauci vagy az orvosok mondják, hogy oltassunk, én leszek az első a sorban, abszolút. De ha Donald Trump mondja majd, nem fogok így tenni."

Pence erre odavetette Harrisnek, hogy "ne rengesse meg az amerikaiak bizalmát a vakcinában".

Gazdaság és környezetvédelem

A vita második témája az volt, hogy melyik alelnökjelölt áll inkább készen a vezetésre. Susan Page műsorvezető ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy esetleges elnöki beiktatásakor a 78 éves Joe Biden az amerikai történelem legidősebb elnöke lenne.

A gazdaságról és a környezetvédelemről szólva Pence a Trump-kormány eredményeit sorolta, köztük a munkahelyteremtést és az adócsökkentést, amelyeknek következtében az átlagos jövedelműek bevétele is nőtt.

Harris tagadta, hogy egy Biden-kormány adót akarna emelni, mire Pence közölte: az adóemelés terve szerepel a demokrata elnökjelölt programjában, megtekinthető a honlapján.

Harris a járvány miatti 30 millió munkanélkülit hánytorgatta fel, míg Pence leszögezte: a kormány 11,6 millió elveszített munkahelyet már visszaépített.

Pence felhívta a figyelmet arra, hogy a demokrata jelöltpáros programjában "új zöld tervet" hirdet, amely jelentős adóemelésekkel jár mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások számára. Ennek alátámasztására idézte Joe Biden kijelentéseit.

"Számunkra viszont mindig az amerikai munkahelyek és az amerikai dolgozók lesznek az első helyen"

- jelentette ki Pence.

Harris tévesnek nevezte a "zöld tervre" vonatkozó állítást.

Nemzetközi kapcsolatok

A két politikus - a műsorvezető további kérdései ellenére - hamar lezárta a vitát a klímaváltozásról és a kormányzati kezeléséről. Harris a Trump-kormány munkahelyteremtést szorgalmazó politikájára tért vissza, és úgy vélekedett, hogy a Kínával fennálló kereskedelmi vitát Washington elveszítette, ami az amerikaiak százezreinek munkahelyébe került. Pence azzal válaszolt, hogy

Joe Biden a kommunista Kína vezérszurkolója, és nem sokat tett az amerikai munkahelyek megőrzéséért.

Trump elnök meggyengítette Washington viszonyát szövetségeseivel - jelentette ki Harris. Úgy vélekedett, hogy

Donald Trump Vlagyimir Putyin (orosz elnök) szavát többre tartja, mint barátainkét és a hírszerző közösségekét.

Szerinte Trump elnök nem volt hajlandó szembesíteni Putyint azokkal - az amerikai hírszerzés által egyébként meg nem erősített - hírekkel, amelyek szerint Oroszország fejpénzt fizetett volna afgán táliboknak amerikai katonák megöléséért.

Majd azt fejtegette, hogy az Iránnal kötött atomalku egyoldalú felmondása után Amerika ma kevésbé biztonságos.

Pence minderre mosolyogva reagált, majd felhozta: a Trump-kormánynak sikerült elérnie, hogy a NATO-tagok több pénzt áldozzanak a közös védelemre, mint az Obama-kormány idején.

Kiemelte, hogy az Egyesült Államok betartotta a szavát, és az izraeli amerikai nagykövetséget áthelyezte Tel-Avivból Jeruzsálembe, és gyakorlatilag sikeresen felszámolta az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet.

Arra is emlékeztette Amerikát, hogy Biden ellenezte az Oszama bin Ládennel végző akciót.

Legfelsőbb bíróság

A két politikus vitázott Amy Coney Barrett legfelsőbb bírójelöltről, az egészségbiztosításról, a fajgyűlöletről és a bűnügyi igazságszolgáltatásról is.

Pence megkérdezte Harristől, meg fogja-e "pakolni" a Legfelsőbb bíróságot, a demokrata alelnökjelölt azonban több ízben is megtagadta a válaszadást, mire a republikánus alelnökjelölt így reagált:

"Klasszikus esete ez annak, hogyha az ember nem tud a szabályok betartásával nyerni, megváltoztatja azokat."

Arra is rákérdezett Harrisnél, hogy a hétgyermekes keresztény bírójelölt ellen csak azért vannak-e kifogásai, mert a Kolumbus Lovagjai katolikus tagja, illetve reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Amy Coney Barrett nem lesz kitéve "keresztény hite miatti támadásoknak, amit már korábban is tapasztaltunk." Harris erre kijelentette

"Joe Biden és én is a hívő emberek vagyunk, sértő a feltételezés, hogy bárkit is támadnánk a hite miatt". 

Békés hatalomátadás

A záró kérdés a választás utáni esetleges békés hatalomátadásról szólt. A műsorvezető ugyanis felvetette, Donald Trump mindeddig elhárította az egyenes választ arra, hogy hajlandó lenne-e elismerni, ha vereséget szenved. Pence erre Harrishez fordulva kijelentette:

"az ön pártja az elmúlt három és fél évben mindent elkövetett azért, hogy átírja a múltbeli választások eredményét".

Az alelnök azt mondta: a most nyilvánosságra került dokumentumok alátámasztják, hogy a 2016-os választási kampányban lehallgatták Donald Trumpot, és amikor már elnök volt, alkotmányos elmozdítási eljárást (impeachment) indítottak ellene egyetlen telefonbeszélgetésre hivatkozva.

Mike Pence emlékeztetett arra is, hogy Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje nemrégiben arra szólította fel Joe Bident: a választás éjszakáján "semmilyen körülmények között" ne fogadja el az esetleges választási vereséget.

A légy vitte el a show-t

A vita egyik pontján, mikor Mike Pence republikánus elnökjelölt a rendőrségről és az afroamerikai közösségről beszélt, egy légy szállt a fejére, és hosszan, mintegy két percig megpihent rajta.

Az egyébként túl sok izgalmat nem nyújtó vitában ez a pillanat sokak figyelmét megragadta, a republikánus nézők még viccesen meg is jegyezték: még a légy is Pence-t választotta, mások szerint pedig az alelnökjelölti vitát valójában a légy nyerte meg.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!