Pedofíliáról vitatkoztak a Partizánban: elfogadhatatlan kijelentéseket tett a Helsinki Bizottság alapítója, a szervezet elhatárolódott
Kőszeg Ferenc a felnőttek és gyerekek közötti viszonyról mondta el álláspontját
Pedofíliáról vitatkoztak a Partizánban: elfogadhatatlan kijelentéseket tett a Helsinki Bizottság alapítója, a szervezet elhatárolódott

Forrás: Youtube/Partizán

2023. 08. 15.
A most nyolcvannégy éves Kőszeg Ferenc volt a Partizán vendége, a műsor vége felé többek között szóba került az egykori SZDSZ-es politikus pedofíliával és poliamóriával (többszerelműséggel) kapcsolatos álláspontja is.

Kőszeg Ferenc, a Helsinki Bizottság egyik alapítója és egykori elnöke a műsorban azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Gulyás Márton kérdőre vonta egy 2011-ben megjelent cikkében leírtak miatt, amelyben "új prüdériaként" jellemezte azt, hogy üldözőbe veszik a pedofíliát, valamint minden erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatot felnőtt és gyerek között. 

Ezzel kapcsolatban Kőszeg úgy fogalmazott, hogy habár a felnőtt-gyerek közötti szexuális viszonyt nem tartja helyesnek, azt sem tartja helyesnek, hogy ebből nyilvános ügyet kellene csinálni, rendőrségi feljelentést kellene tenni, vagy az újságban megírni. 

Példaként egy olyan esetet említ, amikor egy 16 éves diáklánnyal volt viszonya egy gimnáziumi könyvtárosnak. 

Szerinte a nyilvános leleplezéssel és felelősségre vonással a dolog nem lesz jobb, csak rosszabb. A műsorban még a Sipos-féle bűncselekményekkel kapcsolatban is azt mondja, hogy abban az esetben még mindig kisebb bajnak tartja a megtörténteket, mint annak nyilvános leleplezését. (Az ominózus esetben a pedagógus együtt maszturbált 14-18 éves fiú diákjaival, valamint fogdosott és megcsókolt egy 18 év alatti lányt is.)

Közleményben reagált a Helsinki Bizottság

A jogvédő szervezet nyilvános közleményben reagált az alapítójának augusztus 14-én megjelent Partizán-interjújában elhangzottakra. A Helsinki Bizottság szerint a pedofíliával kapcsolatos kérdésekre olyan válaszokat adott, "amelyek szöges ellentétben állnak" az értékrendjükkel, a kiszolgáltatott helyzetben lévők érdekében végzett mindennapi munkájukkal és belső szabályzatukkal. 

Mint írják, jogvédőként és gyakorló szülőként, oktatóként is teljességgel elfogadhatatlanok az interjúban megjelenő nézetek. 

Kőszeg Ferenc 2006 végéig volt a Magyar Helsinki Bizottság elnöke.

(Index)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!