Paradicsommal dobálták meg Macront a választás utáni első szereplésén
Piros volt a paradicsom, nem sárga
Paradicsommal dobálták meg Macront a választás utáni első szereplésén

Fotó: Youtube / The Guardian

2022. 04. 28.
Három nappal ezelőtti újraválasztását követő első nyilvános megjelenésén egyesek gratuláltak, második pedig paradicsommal dobálták meg Emmanuel Macront. Az alkotmánytanács szerda este hivatalosan is kihirdette, hogy az elnökválasztást a szavazatok 58,55 százalékával a korábbi elnök nyerte meg.

Laurent Fabius, a testület elnöke az alkotmánytanács internetes oldalán közzétett felvételen elmondta: a regisztrált 48 752 339 szavazóból 35 096 478 járultak az urnákhoz, ami 72 százalékos részvételt jelent. Közülük  2 333 904-en érvénytelen szavazatot adtak le, ami az érvényes szavazatok számát 32 057 325-re csökkenti.

Emmanuel Macron 18 768 639 szavazatot kapott, ami az érvényes szavazatok 58,55 százaléka, míg Marine Le Penre 13 288 686-an szavaztak, ami 41,45 százaléknak felel meg. 

Az alkotmánytanács elnöke azt is jelezte, hogy 48 szavazóhelyiségben voltak szabálytalanságok (a 67 ezerből), s így 20 594 szavazatot, a leadott voksok 0,06 százalékát érvénytelenítették, de "összességében a választási eljárás szabályait betartották". 

"Miután Emmanuel Macron megszerezte az érvényes szavazatok abszolút többségét, az alkotmánytanács 2022. április 27-én kihirdeti Emmanuel Macront megválasztott köztársasági elnöknek"

- mondta Laurent Fabius, jelezve, hogy az elnök új mandátuma 2022. május 14-én éjfélkor kezdődik. 

Találgatnak, ki lesz az új miniszterelnök

"Hiszek a politikai törésvonalak meghaladásában, a politikai színezet nem minden. Jean Castex a jobboldalról jött, és mégis az utóbbi évtizedek legszociálisabb politikáját folyatta" - fogalmazott szerdán az államfő a Párizshoz közeli Cergy piacán arra az újságírói kérdésre, hogy elképzelhető-e, hogy baloldali politikust nevez ki új miniszterelnöknek. "Olyan valakit fogok kinevezni, aki érzékeny a szociális, környezetvédelmi és a produktivitási kérdések iránt" - tette hozzá Macron.

A találgatások már az elnökválasztás napján megkezdődtek az új kormányfő személyéréről, miután elemzők szerint Emmanuel Macron teljesen meg kívánja újítani a kormányát alig hét héttel a nemzetgyűlési választások előtt. A sajtóban felmerült Julien Denormandie mezőgazdasági és Elisabeth Borne munkaügyi miniszter neve is miniszterelnöki posztra, mindketten technokrata politikusnak számítanak, de Marisol Touraine volt szocialista egészségügyi és szociális ügyi miniszter neve is szóba került.

Emmanuel Macron első nyilvános megjelenése helyszínéül olyan helyet választott, ahol a második fordulóban a szavazók 76 százalékát kapta, az országos 58,55 százalékhoz képest. Cergyben az első fordulót a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon nyerte meg 48 százalékos támogatottsággal.

Az államfő a június 12-én és 19-én esedékes nemzetgyűlési választások előtti kampányban az elnökválasztás két fordulója közötti kampányához hasonlóan mindenekelőtt a baloldali szavazókat kívánja megszólítani annak érdekében, hogy az elnöki párt abszolút többséget szerezzen a következő ötéves kormányzáshoz.

Paradicsomok is repültek

A cergy-i piacon sokan gratuláltak az újraválasztott elnöknek és szelfiztek vele, Macron hosszan beszélgetett a helyiekkel a nyugdíjreformról és a munkanélküli segélyezésről. A tömegben azonban olyanok is voltak, akik nemtetszésüknek adtak hangot Macron újraválasztása miatt.

A biztonsági erők kinyitott esernyővel védték az államfőt, amikor paradicsommal kezdték egyesek megdobálni.  

"Folytatom a kampányt az országban, először azért, hogy meghallgassam az embereket, aztán, hogy meggyőzzem őket, majd azért, hogy cselekedjek" - ígérte az elnök. "Nem felejtem el az ígéreteimet, azok nem egyszerűen kampányígéretek voltak" - mondta Macron.

Az elnök kiemelte, hogy azért ment el Cergybe, mert tudja, hogy a város "nagyon sok gazdasági, szociális, közbiztonsági nehézséggel küzd", s meg akarta mutatni "hogy meghallotta a köztársaság legszegényebb negyedeinek nagyon egyértelmű üzenetét".

"A legszegényebb negyedekben, legyen szó városokról vagy a vidékről, tényleg újra kell teremtenünk a tényleges és valódi esélyegyenlőség feltételeit" - hangsúlyozta az elnök, aki szerint "ez az egyetlen eszköz annak a bizalmatlanságnak a leküzdésére, amely a közügyekkel szemben kialakult", valamint annak az érzésnek a leküzdésére, amit a magukra hagyott helyiek megfogalmaznak. "Sok alázattal mondom ezt, nem tudom, hogy sikerülni fog-e, de minden energiámmal ezen leszek" - mondta a francia elnök.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!