"Óvatosnak kell lennünk" - Jeruzsálembe látogatott a német kancellár
Scholz szerint a nemzetközi szankciók működnek
"Óvatosnak kell lennünk" - Jeruzsálembe látogatott a német kancellár

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 03. 02.
Az Ukrajna lerohanásáért Oroszországot sújtó szankciók működnek, s a jelenlegi helyzetben nem lesz külső katonai beavatkozás - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár jeruzsálemi látogatásán szerdán, Naftali Bennett izraeli kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Jediót Ahronót című újság hírportáljának jelentése szerint.

Kövesse az ukrajnai háború fejleményeit percről percre ide kattintva.

"A szankciók hatásosak, s erőfeszítések folynak a háború befejezésére" - mondta a német kormányfő az ukrajnai háborúról Jeruzsálemben az újságíróknak.

Bennett az oroszokat meg nem nevezve azt emelte ki, hogy "még nem késő a feleket bevinni a csatatérről a tárgyalószobába".

"Vezetőként kötelességünk mindent megtenni a vérontás megállítására"

- hangsúlyozta Bennett, miután kettejük sajtótájékoztatóját azzal a megjegyzéssel nyitotta meg, hogy előzőleg a tárgyalásaikon hosszasan beszélt a német kancellárral az ukrajnai helyzetről.

"Izrael Ukrajna népe mellett áll, rengeteg humanitárius felszerelést küldtünk"- hangsúlyozta az izraeli kormányfő. Kitérően válaszolt arra a kérdésre, hogy Izrael miért nem támogatja az Oroszország elleni szankciókat: "Precíz és felelősségteljes politikánk van, melynek célja az ukrán nép megsegítése. Mindent megteszünk, amit csak tudunk" - felelte a sajtó szerint Oroszország szíriai katonai jelenléte miatt óvatosan fogalmazó miniszterelnök.

"Szörnyűek az ukrajnai hírek. Tele vagyunk aggodalommal a konfliktus alakulása miatt, s mindent el kell követni a helyzet megváltoztatásáért"

- mondta Scholz. "Már most is látjuk a menekültek számát, sokan érkeznek Európába, és ez még növekedni fog. Erőfeszítéseket teszünk a háború befejezésére, béketárgyalások folytatására. A harcok minden egyes napja rombolja az infrastruktúrát, kioltja civilek és katonák életét mindkét oldalon, és ezt meg kell akadályozni"- tette hozzá.

"Világos az irányunk: nem kezdünk katonai támadásba a NATO-val, nem lesz katonai szerepvállalás, ez a jelenlegi helyzetben nem lenne helyes"-hangsúlyozta. "A szankciók hatásosak, s ezt azt jelenti, hogy a megfelelő megközelítést kezdtük alkalmazni. Jelenleg fenn kell tartanunk a következetességet és az óvatosságot"- tette hozzá.

"Fontos volt számomra, hogy a bonyolult helyzet ellenére eljöjjek Izraelbe" - nyilatkozott Scholz, aki kinevezése óta először látogatott az országba, ahol Bennettel folytatott megbeszélése előtt felkereste a Jad Vasem holokausztmúzeumot is.

(hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!