Oroszország korlátozni fogja a „barátságtalan" országok állampolgárainak beutazását
A korlátozás a Moszkvával szembeni szankciókra adott válasz
Oroszország korlátozni fogja a „barátságtalan" országok állampolgárainak beutazását

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 03. 29.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn bejelentette, hogy korlátozni fogja a „barátságtalannak” minősített országok, így például az összes EU-állam, valamint az Egyesült Államok állampolgárainak beutazását Oroszországba.

A barátságtalan országok listáján szerepel az Egyesült Királyság, Kanada, Japán, Dél-Korea, Norvégia, Új-Zéland, Izland, Mikronézia, Monaco, San Marino, Észak-Macedónia, Szingapúr, Tajvan, Montenegró, Svájc, Ukrajna és Magyarország is.

Lavrov televíziós beszédében elmondta, hogy a beutazással kapcsolatos korlátozás

a Moszkvával szembeni „barátságtalan” fellépésre adott válasz.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Vlagyimir Putyin orosz elnök még március elején arra utasította a kormányát, hogy állítson össze egy listát az országgal szemben szankciókat bevezetett országokról, illetve az orosz cégekről, szervezetekről és magánszemélyekről – írja a RIA-Novosztyi állami hírügynökség.

Az Egyesült Államok és az európai szövetségesei, többek között Magyarország is szigorú szankciókat vezettek be Oroszországgal szemben Ukrajna inváziója miatt. A büntető intézkedések a gazdasági szféra mellett a média, kulturális és sportszférát is érintik.

Moszkva néhány napja jelentette be, hogy Oroszország nem hajlandó "kompromittált devizában" - így dollárban és euróban - elfogadni a földgázszállítások ellenértékét a barátságtalan országoktól és áttér a rubelelszámolásra.

(TheMoscowTimes/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!