Április 3-án válassza a Heteket! Videós elemzések, helyszíni tudósítások, élő hírfolyam – kövesse velünk a választási eredményeket vasárnap!
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a hatóságokhoz fordul az ellenzéki sms-ek miatt. Az NVB pénteki ülésén jegyzőkönyvi döntést hozott arról, hogy a hatóságokhoz fordul az ellenzéki sms-ek ügyében.
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta: több bejelentést is kaptak kedden arról, hogy ismeretlen telefonszámról sms-eket küldtek ki, melyben a baloldal támogatására buzdítottak. Olyanok is kaptak ilyen üzeneteket, akik a baloldali pártok számára soha semmilyen adatukat nem adták meg, köztük több kormánytag is - tette hozzá.
Kiemelte: az elmúlt napokban számos információ látott napvilágot arról, hogy Bajnai Gordon és az "Amerikában kiképzett titokminisztere" a DatAdat nevű cégen keresztül milyen titkos és tiltott adathalász-tevékenységet folytatott.
Hollik István szerint a kedden kiküldött sms-ek bizonyítják, hogy a törvénytelen eszközökkel összeállított adatbázis, a "Bajnai-lista" létezik.
A politikus szerint a tömeges üzenetküldés kapcsán személyes adatok törvénytelen használata, valamint tiltott kampányfinanszírozás gyanúja is felmerül.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy eljárást indított az elmúlt napokban küldött SMS-kampány miatt.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában
óriási választási csalásnak nevezte azt, ahogy az ellenzék a polgárok adatait kezeli a kampányban.
Azt mondta: emberek százezreinek szerzik meg törvénytelen módon az adatait, majd utána erre politikai üzeneteket küldenek anélkül, hogy az emberek ehhez hozzájárultak volna.
A cég közleményében a "leghatározottabban" visszautasította, hogy adathalászatot követett volna el. Állításuk szerint, ilyen tevékenységet nem végeztek, és súlyos kártérítést követelnek minden sajtóterméktől, amelyik ezt a minősítést használja a vállalatra.
(MTI/Hetek)