Orbán: A baloldal a háború oldalán áll – akkor is, ha ezt nem tudja
A Facebookon posztolt a magyar miniszterelnök
Orbán: A baloldal a háború oldalán áll – akkor is, ha ezt nem tudja

Forrás: Facebook/Orbán Viktor

2022. 03. 05.
Orbán Viktorhoz képest szokatlanul egy rövid szöveges Facebook-posztban mondta el, hogy mint gondol a baloldal háborúval kapcsolatos álláspontjáról.

Az ukrajnai háború kitörése óta élénk belpolitikai vita megy ellenzék és a kormánypártok között. Az ellenzék sokkal határozottabb szankciókat, döntéseket és kiállást vár a kormánytól, míg a kormány álláspontja az, hogy csak olyan döntéseket hoznak meg, ami elősegíti a békét a régióban. 

Orbán Viktor ennek a vitának a legújabb fejezetében posztolta a következőt:

"A baloldal a háború oldalán áll – akkor is, ha ezt nem tudja.

Mert amit ők mondanak, és amit ők akarnak, az belevisz bennünket a háborúba. Katonát küldeni az azt jelenti, hogy részesei leszünk egy háborúnak. Fegyvert küldeni az azt jelenti, hogy akinek szállítunk, az lehet, hogy majd örülni fog, de akivel szemben azt a fegyvert használják,

annak az ellenségei leszünk, a Jóisten tudja pontosan, mennyi ideig.

Ha Magyarországon át szállítják a fegyvert Kárpátaljára, ezzel katonai célponttá alakítanánk az éppen Kárpátalján áthaladó konvojt – egy olyan helyen, ahol még nincs is háború –, az azt jelenti, hogy mi vittük oda, mi provokáltuk oda a háborút.

Észnél kell lenni, nem lehet össze-vissza beszélni, nem lehet össze-vissza javaslatokat tenni, és nem lehet a nyugati barátainknak szívességet tenni egy-egy nyilatkozattal. Ez nem ennek az ideje. Itt most Magyarország érdekei mellett kell kiállni.

Most nem amerikai szemmel kell nézni ezt a konfliktust, meg nem francia, meg nem német szemüvegen keresztül, ezt magyar szemmel kell nézni.

És magyar szemmel nézve ebben a konfliktusban a legfontosabb a magyarok békéje és biztonsága. Ehhez ki kell maradni a háborúból, és ezért a baloldalnak a háborúba sodró javaslatainak ellen kell tudni állni. El kell engedni a fülünk mellett, vagy határozottan ellent kell mondani."

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!