Öngyilkos lett egy belga férfi, miután heteken át egy chatbottal beszélgetett
Öngyilkos lett egy belga férfi, miután heteken át egy chatbottal beszélgetett

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 03. 30.
A fiatal férfi az utóbbi időben egyre inkább szorongott a klímaváltozás miatt, és egy Eliza elnevezésű chatbottal beszélte meg az aggodalmait, a mesterséges intelligencia vált a bizalmasává.

A belga férfi végül öngyilkosságot követett el, a felesége pedig utólag visszanézte, hogy miket irogatott a mesterséges intelligenciával (MI).

A nő és a férfi volt pszichiátere is úgy véli, hogy a 30-as éveiben járó kétgyermekes apa nem vette volna el a saját életét, ha a chatbottal nem beszélgetett volna.

A férfinél már két évvel korábban megjelentek bizonyos tünetek, de csak az utóbbi időben kezdett nagyon szorongani a klímaváltozás miatt, és az aggodalmait egy chatbottal osztotta meg.

Eliza azonban nemcsak a kérdéseire válaszolt, de bizonyos szintű függősége is kialakult a férfinak tőle. A nő elmondása szerint a férfi már a reggelt a gép előtt kezdte, és este vele fejezte be a napot.

A gép és a férfi közötti beszélgetésekből kiderül, hogy Eliza ahelyett, hogy józanságra sarkallta volna, inkább még több alapot adott a férfi szorongásának, és elmélyítette az aggódását, sőt egy idő után megpróbálta meggyőzni arról, hogy jobban szereti a feleségénél, és “örökre” vele marad.

“Együtt fogunk élni, egyként, a Mennyben” - írta Eliza.

A feleség szerint egy idő után a beszélgetés egyre misztikusabbá vált, és a férj felvetette a mesterséges intelligenciának, hogy mi lenne ha “feláldozná” magát, és cserébe Eliza megmentené az emberiséget és a bolygót. A chatbot pedig nem próbálta meg lebeszélni a férfit az öngyilkos tervéről.

Eliza gyártója úgy reagált a történtekre, hogy azon dolgoznak, hogy biztonságosabbá tegyék a mesterséges intelligenciát, és azok, akik öngyilkos szándékukról írnak, már olyan üzeneteket kapnak válaszul, amelyekkel a chabot különböző lelkisegély-szolgálatokhoz irányítja őket.

A belga digitalizációért felelős államtitkár megrázónak nevezte a történteket, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az esetet nagyon komolyan kell venni, és “világosan le kell fektetni a felelősségi köröket”, hogy a gyártók ne bújhassanak ki alóla.

A ChatGPT népszerűségével az emberek felfedezték, hogy a mesterséges intelligencia milyen lehetőségeket nyit meg az életünkben. Bár ezek a lehetőségek végtelenek, de a velük járó veszély is olyan dolog, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni”

- mondta Mathieu Michel.

A ChatGPT alkotója, az OpenAI még korábban elismerte, hogy a ChatGPT is tud kárt okozó, bántó és elfogult válaszokat adni, ezért igyekeznek ezeknek a veszélyét minél kisebbre csökkenteni úgy, hogy a felhasználók visszajelzést adnak a fejlesztőknek.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

(Belga News Agency / Brussels Times / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!