Nincs még vége: becslések szerint a Fidesz még több mandátumot szerezhet
László Róbert választási szakértő a Political Capital konferenciáján becsülte meg a végeredményt
Nincs még vége: becslések szerint a Fidesz még több mandátumot szerezhet

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

2022. 04. 06.
Akár 137-138 mandátuma is lehet a végén a Fidesznek - erre a végeredményre jutott László Róbert választási szakértő a Political Capital konferenciáján. Számításai szerint a listás szavazatok még mintegy 8-9 százalékát nem számolták meg, hiába áll a feldolgozottság állása elvileg 98.96 százalékon. 

A szakértő azzal magyarázta az ellentmondást a feldolgozottság állása és a saját becslése között, hogy a feldolgozottság jelenleg azt fedi, hogy a magyarországi szavazókörök eddig hány százalékát számolták meg - számolt be a hvg.hu. Szerinte ebben nincsenek benne a külképviseleti és az átjelentkezéssel szavazók sem, valamint jónéhány levélszavazat sem.

László Róbert úgy számolt, hogy körülbelül 250-300 ezer választópolgár szavazatát még nem számolták meg, így az sem kizárt, hogy a Fidesz végül 3,1-3,2 millió listás szavazattal zár majd. Összesen tehát az is előfordulhat, hogy a kormánypártoknak 137-138 mandátuma lesz a parlamentben.

Habár más szempontból pedig az is elképzelhető, hogy azokban az egyéni körzetekben, ahol csak egy hajszállal vezet a Fidesz, ott a jellemzően ellenzéknek kedvező külképviseleti szavazatokkal fordíthat az ellenzék (főként a két budapesti körzetben). 

(hvg.hu)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!