Nem tüntetik fel a vakcina típusát a magyar oltási igazoláson
Bizonyos országok ugyanis karanténkötelessé tennék a kínai, orosz vakcinával beoltottakat
Nem tüntetik fel a vakcina típusát a magyar oltási igazoláson

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 03. 01.
Szombaton  megjelent a koronavírus elleni "védettségi igazolással" kapcsolatos kormányrendelet módosítása a Magyar Közlönyben, melynek értelmében az irat mégsem fogja tartalmazni, hogy kit milyen vakcinával oltottak be. A lépés motivációja minden bizonnyal az, hogy az EU-s országokba való utazásnál ne jelentsen hátrányt, ha valakit kínai vagy orosz vakcinával oltottak be.

Lengyelország a közelmúltban jelentette be, hogy akik nem az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákkal vannak beoltva, azok ugyanúgy karanténkötelesek lesznek belépéskor, mint akik nem kaptak oltást.

Ez azt jelenti, hogy a Szputnyik V orosz oltóanyag és a Sinopharm kínai vakcina a nemzetközi utazásnál hátrányt jelenthet.

A „védőoltás típusa” szövegrészek a módosítás értelmében hatályukat vesztik.

Valószínű tehát, hogy a kormány ennek kiküszöbölésére eszközölte a változtatást, a kérdés azonban marad: vajon megoldást jelent-e a lépés, vagy lesznek olyan országok, akik ezt a típusú igazolást nem fogadják majd el a határ átlépésekor.

Orbán Viktor vasárnap a kínai Sinopharm vakcinával oltatta be magát, és minden polgárt arra buzdított, kövessék példáját, hiszen "csak így lehet legyőzni" a vírust.

A francia igazolvány a negatív PCR-tesztet is fel fogja tüntetni

A Franciaország által tervezett, koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos egészségügyi igazolványban a tulajdonos negatív PCR-tesztjei is fel lesznek tüntetve - jelezte vasárnap Clément Beaune Európa-ügyi államtitkár.

"Az oltás nem lehet a tevékenységek újrakezdésének egyetlen varázsszava, különben egy nagyon igazságtalan, kétsebességes társadalmat hozunk létre"

- fogalmazott a francia kormánytag a francia köztévé és -rádió közös műsorában. "Különböző megoldások kellenek, szélesíteni kell az eszközeinket" - tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy a koronavírus-elleni oltás egyelőre csak a veszélyeztetetteknek áll rendelkezésére, és a fiatalabb korosztály nyár előtt nem férhet hozzá.

"Negatív PCR-teszttel jelenleg repülőre lehet szállni és bárhova el lehet utazni Európában, mert akinek negatív a PCR-tesztje, nem jelent kockázatot" - hangsúlyozta az államtitkár.

A francia kormány egy egészségügyi igazolvány bevezetésén gondolkodik a járványügyi korlátozások feloldásához, s azon belül is a járvány miatt bezárt éttermek és kulturális intézmények megnyitásához.

Az igazolás ugyanakkor nem oltási igazolvány lenne.

"Lehet, hogy lesz majd egy applikáció, vagy be lehet mutatni az oltási igazolványt arról, hogy védett valaki, vagy egy PCR-tesztet vagy egy megbízható gyorstesztet, ami szintén azt jelenti, hogy valaki nem jelent kockázatot"

- mondta.

Clément Beaune arra is felhívta a figyelmet, hogy attól, mert valakit beoltottak és védett, még nem biztos, hogy a vírust nem adja tovább.

Az uniós állam- és kormányfők az oltási igazolványokról még további egyeztetéseket tartanak szükségesnek, egyelőre nem ismertek azok paraméterei.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!