Bejelentés: itt vannak a részletek a magyar Covid-kártyáról
Három csoport lesz jogosult az igazolásra, melynek a legtöbb esetben nem lesz lejárati ideje
Bejelentés: itt vannak a részletek a magyar Covid-kártyáról

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

2021. 02. 11.
Gulyás Gergely csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette: a kormány döntött arról, hogy a magyar állam védettséget igazoló okmányt vezet be, amelyet azok kaphatnak meg, akiket beoltottak a koronavírus ellen vagy bizonyítottan átestek a betegségen. Csütörtökön átlépi a koronavírus ellen beoltottak száma a 300 ezret.

Szerdáig 294 624 embert oltottak be, több mint 117 ezren pedig már a második oltást is megkapták.

Elmondta: az egészségügyi dolgozók - akiknek közel 80 százaléka beoltatta magát -, valamint az idősotthonokban és a bentlakásos szociális intézményekben élők oltása után múlt héten megkezdődött a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása háziorvosoknál és kórházakban.

Az ehhez szükséges, 2964 háziorvoshoz eljuttatott Pfizer vakcinák körülbelül 30 ezer idős ember oltását teszik lehetővé - tájékoztatott.

A négy kijelölt budapesti oltóponton a Szputnyik vakcinával kezdik el oltani csütörtökön és pénteken a krónikus betegséggel nem rendelkező, 75 év alattiakat

- közölte Gulyás Gergely.

Hozzátette, hogy a háziorvosok AstraZeneca vakcinával is oltanak 60 év alatti krónikus betegeket.

Jelezte, a várt vakcinaszállítmányok ismeretében a jövő héten folytatódhat a legidősebbek, továbbá a 60 év alatti krónikus betegek oltása, az oltócsapatok pedig visszatérnek abba a néhány szociális intézménybe, ahol el kellett halasztani az oltást.

Arról is beszámolt a miniszter, hogy az EU-s vakcinabeszerzés - amelyből Magyarország 19,7 millió adagot kötött le - még mindig viszonylag lassan zajlik.

A Miniszterelnökség vezetője úgy értékelt: Magyarországon a következetes, november 11. óta változatlan szabályok mellett zajló védekezésnek köszönhetően sikerült megfékezni a koronavírus-járvány második hullámát, de az adatok egy ideje nem mutatnak további csökkenést, Európa több országában pedig már a harmadik hullámmal néznek szembe. A brit vírusmutáns lényegesen gyorsabban terjed, Magyarországon is megjelent, itt is a fertőzés gyorsabb terjedését eredményezi, ezért fennáll a betegszám növekedésének lehetősége - közölte.

Védettségi igazolás három célcsoportnak

Gulyás Gergely bejelentette: a kormány döntött arról, hogy a magyar állam védettséget igazoló okmányt vezet be, amelyet azok kaphatnak meg, akiket beoltottak a koronavírus ellen vagy bizonyítottan átestek a betegségen.    

Ilyen okmányt kaphat, aki már megkapta a koronavírus elleni második oltás is.

Ebben az esetben az okmány érvényességi időt nem tartalmaz majd, hanem a második oltás beadásának időpontját rögzíti,

hiszen - mint mondta - az egyes vakcinák által nyújtott védettség hosszáról még nincsen pontos információ, legalább fél éves védettséget valószínűsítenek, de lehet, hogy ez egy év vagy akár ennél hosszabb idő is lehet.

Szintén védettséget igazoló okmányt kaphat az, aki a koronavírusból felgyógyultnak minősül.

Ebben az esetben az igazolvány érvényességének kezdete lehet a kórházból történő elbocsájtás napja, vagy a pozitív PCR-teszt utáni első negatív PCR-teszt időpontja, vagy az első pozitív PCR-tesztet követő tizedik nap - közölte.

Végül pedig, okmányt kaphat az is, bár nem ingyenesen, aki hitelesített laborban végzett vérvizsgálat által igazolja az antitestek jelenlétét. Ebben az esetben az igazolvány érvényességi ideje a vizsgálattól számított 4 hónap.    

"Azt reméljük, hogy az okmány is hozzájárulhat ahhoz, hogy az élet mielőbb a normális kerékvágásba térjen vissza" - mondta a miniszter, aki ugyanakkor jelezte, hogy

a kormány egyelőre nem döntött arról, milyen jogosultságokkal jár majd az okmány.

Mint mondta: azt könnyű volt belátni, hogy ha valaki oltás kap, akkor ennek a hivatalos hatóság előtti igazolása elengedhetetlen, illetve a már megbetegedettek és meggyógyultak esetében szintén indokolt, hogy a védettséget okmány igazolja.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!