Nem sikerült a Lőrincz-dupla: Viktornak ezüsttel kell beérnie
Lőrincz Viktor a magyar olimpiai csapat 12. érmét nyerte a japán fővárosban
Nem sikerült a Lőrincz-dupla: Viktornak ezüsttel kell beérnie

Fotó: MTI/Illyés Tibor

2021. 08. 04.
Lőrincz Viktor elvesztette a kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjának szerdai döntőjét a tokiói olimpián, így bátyja, Tamás keddi aranyérme után ő "csak" ezüstöt nyert.

A BHSE 31 éves versenyzőjének volt miért törlesztenie a kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok ukrán Zsan Belenyuk ellen, mivel a legutóbbi, 2019-es vb fináléjában kikapott a súlycsoport ászától, aki Rióban ezüstérmes volt.

Az első három percben mindkét fél óvatosnak tűnt, de valamelyest a 2017-ben kontinensbajnok magyar birkózó volt aktívabb, ezért egy perc után a riválisát figyelmeztette a bíró. Mivel Belenyuk harcmodorában nem állt be változás, így megintették (1-0), azonban Lőrincz nem tudta kihasználni a parterhelyzetet, ugyanis

amikor fordított emeléssel próbálkozott, akkor ellenfele kibújt a fogásból, és azonnal lábra pattant.

Az igazi küzdelem a szünet után kezdődött, akkor mindkét fél nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, de a egy perc után a várakozásoknak megfelelően visszaintették Lőrinczet (1-1). Belenyuk viszont kihasználta előnyösebb helyzetét, és két pörgetéssel 5-1-es előnyre tett szert.

A hátralévő másfél percben a híresen jó kondícióval rendelkező Lőrincz hiába hajtott, nem tudott akciót csinálni a megingathatatlannak tűnő Belenyukon, így továbbra is nyeretlen maradt ellene.

Lőrincz Viktor a magyar olimpiai csapat 12. érmét nyerte a japán fővárosban, négy arany és három bronz után ez volt az ötödik ezüst.

Ahogy azt megírtuk Lőrincz Viktor testvére, Tamás tegnap negyedik olimpiáján végül felért a trónra és olimpiai bajnokként vonult vissza.

(hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!