Ez egy véleménycikk.

Thank you famous actors

Néhány éve lett kifejezetten divat a nyugati társadalmakban, hogy a kulturális élet színe java példátlan módon aktivizálja magát a választási kampányban, hogy biztosra menjenek valamelyik fél győzelmében. A főként színészek kiállása ilyenkor messze túlnyúlik azon az általános társadalmi szerepvállaláson, ami például a választáson való részvételre, a demokratikus jogokkal való élésre buzdít.

Itt a mozivásznak és TV-képernyők karakterei a mindenhez is értő megmentő szerepébe bújva megpróbálják elmagyarázni az átlagembereknek, hogy mit is kellene gondolni a politikáról.

Jól láthattuk ezt a 2016-os amerikai elnökválasztáson is, ahol Donald Trump jelöltsége ellen szinte egyként sorakozott fel teljes Hollywood, akkor még eredménytelenül. Négy évvel később már nem bízták a véletlenre, akkor a hasonló politikai performanszok beköltöztek nem csak a vörös bársonyszőnyegre (Pl. Robert DeNiro káromkodva anyázta és hívta bunyóra Trumpot egy ízben), hanem a popkoncertek színpadára, de még a sportpályák parkettjére és gyepére is. Az üzenet minden esetben világos volt: vagy a megnevezett jelöltre szavazol, vagy egy suttyó, fasiszta, rasszista senki vagy, akinek a rajongására már nincs is szükség. Értett a szóból a nagyközönség, a filmes díjátadók nézettsége történelmi mélypontra zuhant, ahogyan elkezdtek kiürülni a lelátók még a nagy rangadók idején is.

Magyar szinkron

Csak idő kérdése volt, hogy Magyarországra is beszivárog ez a trend, és itthon is minden eddiginél aktívabb szerepet vállalnak a magyar kultúra szereplői a választási kampányban. A „Számolj a demokráciáért!” szlogen alatt futó kampány lényege papíron az, hogy minél több szavazatszámlálót gyűjtsenek a magyarországi választásokra, hogy ezzel biztosítsák a választások tisztaságát.

Ezzel így önmagában nem is lenne gond, hogyha nem illeszkedne tökéletesen a nemzetközi baloldal és a hazai ellenzéki összefogás azon csalásnarratívájába, ami már jó előre illegitimnek minősítené a kormánypártok esetleges győzelmét. Ez sem új kampányfogás, de eddig Magyarországon még talán nem járatták annyira csúcsra, mint idén.

Annyi a különbség, hogy míg egy ellenzéki, kormányra készülő politikus szájából az ilyen mondatokat még a helyén tudja kezelni az ember, az már végképp érthetetlen, hogyan visszhangozhatja ugyanezen egyébként átlátszó vádakat egy átlagos magyar színész, vagy dramaturg.

Az üzenet ugyanis tökéletesen azonos: szavazatszámlálók és megfigyelők kellenek, mert különben el fogják csalni a választásokat.

Ugyanezt harsogja Márki-Zay Péter, és ugyanezt üzeni igazából Nagy Ervin, Lengyel Tamás és Jordán Adél is a többi művésszel együtt.

Mi az az Unhack Democracy?

A magyar színészeket szerepeltető videókat nézve feltűnő, hogy többnek angol nyelvű leirata és címe van, ami finoman szólva is furcsa egy olyan ország nemzeti választása kapcsán, amelynél szinte minden szavazópolgár magyar anyanyelvű. Mégis kinek szól az angol felirat? És miért Unhack Democracy az egész projekt neve?

Az Unhack Democracy egy Belgiumban bejegyzett nonprofit szervezet, egy demokráciapárti NGO, amely Európa-szerte dolgozik a választás integritásán. Állításuk szerint adatelemzők, politikatudósok, újságírók, művészek és oktatók segítségével képzik ki a helyieket, hogy felügyeljék a saját választásukat és demokratikus intézményeik működését.

Ők azok, akik szerint a 2020-as amerikai elnökválasztás patyolattiszta volt, választási csalásnak még csak az árnyéka sem vetődik Biden győzelmére. 

Talán a kedves olvasó már sejti is, hogy ezen NGO részben milyen támogatásból működik: igen,

a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítvány közvetlenül és maga a tőzsdespekuláns pedig közvetve is, összesen közel egymillió dollárral tolta meg a szervezet szekerét.

Urban legends felturbózva

Az, hogy a magyar színészek is beálltak a választási kampányba, lemásolják az ellenzék és a nemzetközi baloldal csalásmantráját, és a Soroshoz köthető támogatásokból működik mindez – önmagában még nem annyira meglepő.

Az viszont annál inkább, hogy milyen videókkal teszik mindezt.

A kiemelt videóban a Magyarországon elismert és megbecsült, nagy népszerűségnek örvendő és viszonylag jó életszínvonalon élő kulturális szereplők arról panaszkodnak, hogy milyen kegyetlen szenvedés egy ilyen országban élni, mint Magyarország. A reményvesztettségről, félelemről és fájdalomról szóló mini-monológokat ráadásul a szereplők egytől-egyik monitorról olvassák, mintha az egyáltalán nem szívből jönne. Teszik mindezt egy olyan időszakban, amikor a szeretteiket elvesztők, egzisztenciálisan szorult helyzetbe kerülők és hősként helytálló anyák, egészségügyi dolgozók, átlagemberek

nem panaszkodnak talán összesen annyit az elmúlt két évben, mint amit ezen színészek elkövetnek közel 3 percen keresztül.

Még ezen is túltesznek azok a videók, amelyek pedig bizonyos minitörténetekben mutatják meg, hogy például Magyarországon hogyan lehet a választásokat manipulálni, elcsalni. Ezek közül is kiemelkedik Imre bácsi esete, aki a történet szerint egy magatehetetlen, zavartan viselkedő ágyban fekvő beteg férfi, felette a falon egy kereszt lóg. Őt fenyegeti néha ököllel, máskor meg az életével is (nem jön a mentő, nem kapja meg a gyógyszereket) egy öltönyös úriember, hogyha nem a megfelelő helyre húzza be az ikszet.

A magyar színészek közreműködésével készült videóban a készítők azt sugalmazzák, hogy a kormánypártok idős, magatehetetlen, keresztény, beteg emberek fenyegetésével próbálnak meg hatalmon maradni. A film elején igyekeznek rögzíteni is, a helyzet ugyan fiktív, de „a történet egyezése a valósággal nem a véletlen műve”.

A legjobb az lenne, hogyha a mindenki maradna a kaptafánál: a színészek a színészetnél, politikusok a politikánál, a legendák pedig a mesekönyvben.