"Na hiányzom már?" - Trump belengette, hogy kész "harmadszor is megverni" a demokratákat 2024-ben
A volt elnök Amerika legnagyobb konzervatív politikai rendezvényén mondott beszédet
"Na hiányzom már?" - Trump belengette, hogy kész "harmadszor is megverni" a demokratákat 2024-ben

Forrás: Twitter/CPAC 2021

2021. 03. 01.
"Nem alapítunk új pártot. Miénk a Republikánus Párt, amely egységes lesz és erősebb, mint valaha" - mondta Donald Trump volt amerikai elnök vasárnap, a Konzervatív Politikai Akciócsoport (CPAC) nevű szervezet éves konferenciáján a floridai Orlandoban.

A republikánus politikus - aki első nyilvános beszédét tartotta a Fehér Házból való távozása óta - álhírnek nevezte az új párt alapításával kapcsolatos találgatásokat. Trump úgy fogalmazott:

"Nem alapítok új pártot, ez álhír volt. Nem lenne zseniális? Indítsunk egy új pártot, és osszuk meg a szavazatainkat, hogy soha ne nyerhessünk. Nem, ez nem érdekel minket."

"Ma itt állok önök előtt, hogy kijelentsem: az a hihetetlen utazás, amelyet négy évvel ezelőtt együtt kezdtünk, még korántsem ért véget. A büszke, szorgalmas amerikai hazafiak mozgalma csak most kezdődik, és a végén mi győzünk!" - fogalmazott a volt elnök, aki nem zárta ki, hogy 2024-ben elindul az elnöki pozícióért folyó versenyben.

"Ki tudja, akár úgy is dönthetek, hogy harmadszor is megverem őket" - mondta a volt elnök.

Donald Trump azt jósolta, hogy a Demokrata Párt "hervasztó vereséget" fog szenvedni a félidős választásokon, és 2024-ben "határozottan" elveszíti a Fehér Házat. A volt elnök továbbra sem hajlandó elismerni vereségét és megismételte azt az állítását, hogy ő nyerte meg a 2020-as választásokat. A demokratákra utalva Trump úgy fogalmazott: "valójában, mint tudják, éppen elvesztették a Fehér Házat".

Biden "legtragikusabb" első hónapja

A volt elnök élesen támadta utódja, Joe Biden számos intézkedését. "A modern amerikai történelem összes elnöke közül Bidennek volt a legtragikusabb első hónapja" - fogalmazott Trump.

"Mindannyian tudtuk, hogy a Biden-adminisztráció rossz lesz, de egyikünk sem tudta elképzelni, hogy ennyire rossz lesz, és hogy ennyire balra mennek"

- tette hozzá.

A jóval több mint egy órán át tartó beszédében Trump kritikákat fogalmazott meg a Biden-kabinet tevékenységével kapcsolatban például a bevándorlás, a pandémia, a kereskedelem és a transzneműek jogaival kapcsolatban is.

A Joe Biden vezette adminisztrációt "munkahelyellenesnek, családellenesnek, határellenesnek, energiaellenesnek, nőellenesnek és tudományellenesnek" nevezte.

"Mindenki oltassa be magát!"

Trump felszólította támogatóit, hogy szerezzék be a COVID-19 oltóanyagukat. "Mindenki menjen el és oltassa be magát! - fogalmazott a volt elnök, aki cáfolta utódja korábbi állítását, miszerint az Egyesült Államok - hivatalba lépése előtt - "nem rendelkezett" vakcinával.

"Joe Biden csak az általunk bevezetett tervet hajtja végre, és ha becsületes médiánk lenne - ami nincs - akkor ezt hangosan és egyértelműen jeleznék" - mondta a volt elnök.

"Szabaduljunk meg az impeachment eljárást támogató republikánus politikusoktól"

Donald Trump előadásában név szerint felsorolta azokat a republikánus képviselőket és szenátorokat, akik az elítélése mellett szavaztak az alkotmányos felelősségre vonási eljárása (impeachment) során. Úgy fogalmazott:

"Nem lehetnek olyan vezetőink, akik nagyobb szenvedéllyel vetik bele magukat amerikai honfitársaik elítélésébe, mint a demokraták, a média, vagy a radikálisok elleni küzdelembe. Szabaduljunk meg tőlük!"

Trump republikánusok közötti népszerűségét mutatja annak a közvélemény-kutatásnak az eredménye is, amelyet a konferencia közben készítettek. Az eredmény szerint - egy esetleges előválasztáson - a válaszadók 55 százaléka voksolna a volt elnökre.

Ron DeSantis floridai kormányzóra a szavazók 21, Kristi Noem dél-dakotai kormányzóra pedig 4 százalékuk szavazna.

A résztvevők közül 10-ből csaknem 7-en azt mondták, hogy szeretnék, ha Donald Trump 2024-ben indulna az elnökválasztáson.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!