Mostantól bűncselekménynek számít a lincselés az USA-ban
„A lincselés maga volt a terror” – fogalmazott a jogszabályt aláíró Biden
Mostantól bűncselekménynek számít a lincselés az USA-ban

2022. 03. 30.
Aláírta Joe Biden amerikai elnök kedden azt a törvényt, amelynek értelmében az Egyesült Államokban bűncselekménynek kell tekinteni a lincselést. Az országosan érvényessé váló jogszabály értelmében a gyűlölet-bűncselekményt elkövetők akár 30 év börtönre is ítélhetők.

Biden az aláíráskor azt mondta, hogy

 a rasszista gyűlölet nem csupán a múlt emléke, hanem kitart a jelenben is.

„A lincselés maga volt a terror” – fogalmazott az elnök. Az aláírásnál jelen volt Kamala Harris alelnök is, az első színes bőrű nő ebben a pozícióban, aki már kaliforniai szenátorként sürgette a jogszabály elfogadását.

A törvényt Emmett Till afroamerikai tinédzserről nevezték el, akit 1955-ben Mississippi államban meglincseltek – azzal vádolva őt, hogy megsértett egy fehér asszonyt –, az elkövetőket pedig felmentették.

A jogszabály elfogadásával az elmúlt évszázadban több mint 200 alkalommal próbálkozott az Egyesült Államok törvényhozása, de végül csak idén március 8-án szavazta meg.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!