Mesterséges intelligencia készített hamis interjút Michael Schumacherrel, a családja perelne
Mesterséges intelligencia készített hamis interjút Michael Schumacherrel, a családja perelne

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 04. 20.
A volt Forma-1-es versenyző a 2013-as súlyos síbalesete óta nem állt a nyilvánosság elé, és most sem adott interjút, hanem egy német bulvárlap a mesterséges intelligencia (MI) segítségével kreált egyet.

Michael Schumacher családja jogi lépésekre készül a lap ellen, amelynek a címlapján a sportoló fotója mellett az a szöveg szerepelt, hogy „az első interjú”.

Az újságírók egy MI-program segítségével hoztak létre „idézeteket”, amelyeket Schumachernek tulajdonítottak, mintha az egészségéről és a családjáról beszélne.

Önállóan fel tudok állni, sőt még lassan lépéseket is tenni a csapatom segítségével”

- állította a mesterséges intelligencia, holott Schumacher állapotáról szinte semmit nem lehet tudni a baleset óta.

Az MI azt is vizionálta, hogy Schumacher nagyon hálás a családjának, amiért mindenben támogatják, és most is mellett állnak.

A volt versenyző családja bejelentette, hogy jogi lépéseket fog tenni az „interjú” miatt.

(BBC News / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!