CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes
A kongresszus alsóháza szerdán délután 221-212 arányban hagyta jóvá a vizsgálatot. A határozat a republikánusok közlése szerint szélesebb hatáskört biztosít az illetékeseknek a bizonyítékok összegyűjtéséhez és a jogi követelések érvényesítéséhez. A képviselőház három, republikánus vezetés alatt álló bizottsága vesztegetés és korrupció gyanúja miatt határozott Biden ellen, aki még alelnöki megbízatása idején követhetett el bűncselekményt az Obama-adminisztráció idején.
Mint a BBC írja, bizonyítékot egyelőre nem hoztak nyilvánosságra a bűncselekményekre vonatkozóan.
Fontos kiemelni, a vizsgálat engedélyezése nem azonos a vádemelés megszavazásával, ugyanakkor növeli annak valószínűségét, hogy a képviselőház végül megpróbálja majd Bident vád alá helyezni. De még ha a képviselőház végül úgy is dönt, hogy vádat emel az elnök ellen, a demokraták által irányított szenátus szinte biztos, hogy felmenti őt.
Mike Johnson, a képviselőház elnöke nyilatkozatában azt mondta, hogy a képviselőház „nem fogja előre megítélni a vizsgálat kimenetelét”, ugyanakkor szerinte „a bizonyítékokat lehetetlen figyelmen kívül hagyni”.
(BBC / Hetek)