Megalakult Tel-Aviv állam?
A homoszexuális élettársi kapcsolat elismerése tovább élezi a Tel Aviv-Jeruzsálem szembenállást
Megalakult Tel-Aviv állam?

Tel-Aviv Városháza(Forrás: Shutterstock/Puzzlepix)

2020. 06. 26.
Tel Aviv városvezetése nyíltan szembement a jeruzsálemi kormányzattal és a rabbinátussal azzal, hogy elismerte a melegek és más nem hagyományos párok élettársi kapcsolatát. Mindeközben a Pew amerikai közvéleménykutató szervezet legfrissebb felmérése szerint az izraeliek majdnem fele-fele arányban támogatják (47%) és ellenzik (45%) a homoszexualitást.

A tengerparti város (amit számos ország Izrael fővárosaként tart számon) már korábban is renitensnek bizonyult több jogi és politikai kérdésben: hozott saját szabályokat a menedékkérők, illetve a sabbati nyitvatartás tekintetében is.

A mostani döntés azonban mérföldkő: egyértelmű elmozdulás a szekularizáció irányába, amelynek az igencsak liberális Tel Aviv régóta az élharcosa.

A melegházasság explicit módon nem tilos Izraelben, csakhogy a házassági ügyekért felelős Főrabbinátus eddig nem volt hajlandó nem hagyományos párokat összeadni. Ezt a mégis házasulni vágyók eddig úgy kerülték meg, hogy rendszerint Ciprusra mentek házasodni, majd hazatérve a belügyminisztériumtól kértek engedélyt már megkötött házasságuk elismerésére, amit rendszerint meg is kaptak.

lmbtq
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Ám Tel Aviv önkormányzata úgy tűnik, könnyítené a „más” párok helyzetét. A hét elején bejelentette: elismeri azon párok életközösségét, akik élettársként jelentik be magukat a városházán. Ezzel a nem hagyományos párok ugyanolyan jogi lehetőségeket kapnak, mint a házaspárok. A reform következtében meleg párok számára is elérhetővé válnak az eddig csak heteroszexuális párok számára fenntartott jogosultságok, például az ingatlanvásárlási adókedvezmény és a gyermekgondozási és felügyeleti segítségnyújtás.

A szabálymódosítás ezzel az állami törvények által eddig el nem ismert viszonyokat emelte gyakorlatilag a házassággal egyenértékű szintre. Így a rabbinátussal szembehelyezkedve egy stratégiailag ügyes húzással egyúttal a különböző felekezethez tartozók és szekulárisok közötti viszonyt is elismeri, hogy még inkább úgy tűnjön: a liberalizmus és a szabadság győzedelmeskedett. De tévedés ne essék, a jogalkotói szándék egyértelmű (főleg, hogy a „meleg büszkeség hetének” keretén belül született a döntés), ami nem más, mint a konzervatív vezetéssel szembeni dacos ellenállás és a balliberális eszmék terjesztése.

Az amerikai Pew közvéleménykutató szervezet egy friss felméréséből kiderül, hogy a zsidó államban egyre inkább növekszik a homoszexualitás elfogadottsága, 2007 óta mintegy 7%-kal nőtt azok száma, akik pozitívan tekintenek erre az életmódra. Az izraeli társadalom azonban továbbra is megosztott a kérdésben. A válaszadók 47%-a látja kedvezően a homoszexuálisokat, míg 45%-uk negatívan tekint rájuk. Leginkább a diplomás fiatal felnőttek és a tehetős egyedülállóak a legnyitottabbak a melegek irányában. Az izraeli zsidók 53%-a toleráns a homoszexualitás felé, míg az izraeli muszlimoknak mindössze 17%-a vélekedik ugyanígy.

ron huldai
Ron Huldai, Tel-Aviv polgármestere, Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Ron Huldai, Tel Aviv polgármestere így nyilatkozott: „Kihívást intézünk a kormányzattal szemben. (…) Reméljük végre a kormányzat is belép a 21. századba.” A szabálymódosítás kezdeményezője, a városi tanács egyik tagja, Etai Pinkas-Arad hozzátette: az önkormányzat most nyíltan kiállt az „egyenlőség értékei” mellett.

A tanácstag már tavaly is úgy nyilatkozott, hogy vizsgálják, miként lehetne minél hamarabb elindítani a meleg párok polgári házasságkötését a városházán.

Ám egyelőre, mint ő is mondta, ez nem lehetséges, amíg a kormány ilyen jogkörrel föl nem ruházza az önkormányzatokat. Nem mintha a mostani jog aktusra báminemű felhatalmazásuk lett volna.

Tel Aviv tehát végleg különutas politizálásba kezdett a jeruzsálemi kormányzattal szemben. A polgármester népszerűsége töretlen, hosszabb ideje vezeti a várost, mint Benjamin Netanjahu az országot, és úgy tűnik, mindent megtesz a balliberális agenda elfogadtatásáért. A melegjogok e légkörben való további kiterjesztésére számítani lehet. Különösen annak fényében, hogy a jeruzsálemi Knesszetben soha nem ült még annyi meleg képviselő, mint jelenleg. Ők készséggel segítik a tel avivi folyamatok országos szintre emelését, ahogy azt többen deklarálták nemrég, beiktatásuk napján a parlamentben.

A döntés minden bizonnyal tovább fogja erősíteni a szekularizációs trendeket Izraelben, ahol már több felmérés is bizonyította: egyre kevesebb fiatal pár házasodik a rabbinátus áldása alatt, és inkább a szekuláris együttélési formákat részesítik előnyben.

Korábbi cikkünkben olvashatnak arról, hogy idén az izraeli paralmentben, a Kneszetben rekordszámú homoszexuális képviselő foglal helyet, és hogy egyikük le is zárná a változtatás lehetőségét az LMBTQ életmódot folytatók előtt: ugyanolyan szigorúan büntetné az LMBTQ-terápiát alkalmazó szakembereket, mind a gyilkosokat.
 

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook oldalunkon megteheti:

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!