Még az idén kisebbségbe kerülhetnek a katolikusok és az evangélikusok Németországban
A társadalom elöregedése, az adóoptimalizálási törekvések, és a szexuális zaklatási botrányok is szerepet játszanak a folyamatban
Még az idén kisebbségbe kerülhetnek a katolikusok és az evangélikusok Németországban

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 04. 12.
Kisebbségbe kerülhetnek a katolikusok és az evangélikusok Németországban az idén egy kedden ismertetett előrejelzés szerint. A Giordano Bruno közhasznú alapítvány társadalomtudományi kutatócsoportjának becslése szerint az idén áll elő évszázadok óta először, hogy nem éri el az 50 százalékot a római katolikusok és a protestánsokat összefogó evangélikus egyház tagjainak aránya Németországban.

Tavaly év elején a német lakosság 51 százaléka volt római katolikus vagy protestáns, 1990-ben pedig még 72 százalék volt ez az arány.

A csökkenő tendencia már hosszú ideje megfigyelhető, de az utóbbi hat évben a korábban feltételezettnél erősebben gyorsult

- mondta a Der Spiegel című hírmagazin beszámolója szerint Carsten Frerk, a fowid kutatója, kiemelve, hogy 2000 és 2015 között az egyházak évente körülbelül 0,6-0,8 százalékpontot veszítettek népességarányukból, 2016 óta viszont már 1,0-1,4 százalékpont az éves csökkenés.

Az egyházak hivatalosan csak nyáron teszik közzé a legfrissebb, 2021 végére vonatkozó adatokat. A legutóbbi kimutatások szerint 2020 végén 22,2 millió római katolikus és 20,2 millió protestáns élt az országban. Számuk tavaly év végére 21,8 millióra, illetve 19,7 millióra csökkenhetett.

Ez a mintegy 83 milliós lakosságot tekintve 50 százalékos részarány.

A két nagy keresztény egyház befolyásának csökkenése több tényezőnek tulajdonítható.

A társadalom elöregedése mellett szerepe van például az adóoptimalizálási törekvéseknek, hiszen a katolikusok és a protestánsok jövedelmének egy részét az állam egyházi adó formájában elvonja és az adott egyháznak utalja, ezt pedig az egyházi tagság megszüntetésével lehet megakadályozni.

Kilépési hullámokhoz vezettek a katolikus egyházat megrázó gyermekbántalmazási, szexuális zaklatási botrányok is, amelyek során a többi között kiderült, hogy egyedül a München-Freising egyházmegyében 1945 és 2019 között legalább 497 gyermek, illetve fiatalkorú sérelmére követtek el szexuális bűncselekményeket.

Ugyanakkor mivel több millióra tehető a kisebb keresztény közösségek, köztük a szabadegyházak és az ortodox keresztény irányzatokhoz tartozó közösségek tagjainak száma, a keresztények aránya továbbra is 50 százalék felett van Németországban

- emelte ki a Der Spiegel a hírportálján közölt összeállításban.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!