„Maradj ébren!” – Képbehozó interjú Ruff Tibor teológus-filozófussal
Videóval
„Maradj ébren!” – Képbehozó interjú Ruff Tibor teológus-filozófussal

2023. 12. 22.
Jézus az Olajfák hegyén elmondott próféciájában részletekbe menően felvázolta a követőinek, hogy a jövőben milyen kihívásokkal fognak szembesülni. Az üldöztetés lépcsőiről és természetéről, valamint a kitartás kulcsáról beszélgettünk Ruff Tiborral.

CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes

„Néha az egyházban szinte jellemzőbb ez a fajta aluszékonyság, mint a világban” – fogalmazott a teológus-filozófus, aki az interjú során kiemelte, hogy amire feltétlenül felhívná mindenkinek a figyelmét az az, hogy legalább emlékezzen arra, hogy miről van szó körülötte. „Például Isten Igéje bármilyen formában is, táplálékul adatik, ezért fontos, hogy ne felejtse el az ember, amiket hallott” – tette hozzá.

A beszélgetésről készült videós anyagunk itt tekinthető meg:

Az interjú nyomtatott formában a Hetek ősszel megjelent kiadványában, a Képbehozóban olvashatják el, mely azt a változást dolgozza fel, ami Nyugaton áll be napjainkban a bibliai keresztények és értékek megítélését illetően. A trendek bemutatásával nem az aggodalmak növelése a célunk. Hiszen minden körülmény ellenére megéri felvenni azt a keresztet, amiről Jézus is beszél és vállalni a hit nemes harcát, mert a kiállásnak sosem marad el a jutalma.

A kiadvány a hetek.hu/konyvek oldalon rendelhető meg.

Előfizetés

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!