Majdnem négy napig volt a romok alatt egy török nő, elmesélte, hogy élte túl újszülött babájával
Majdnem négy napig volt a romok alatt egy török nő, elmesélte, hogy élte túl újszülött babájával

Forrás: Youtube/CBS News

2023. 02. 13.
Necla Camuz tíz nappal a pusztító törökországi földrengés előtt adott életet kisfiának, és elmesélte, min mentek keresztül, mire kiszabadították őket a törmelékek alól.

A 33 éves nő kisfiát Yagiznak nevezte el, amelynek a név jelentése „bátor”, és Necla elmondása szerint azért élte túl a romok alatt majdnem négy napig, mert a gyermek táplálta benne a reményt.

Necla éppen felkelt hajnalban megetetni a kisbabát, amikor hirtelen rájuk omlott a ház, amiben laktak. A férje és másik kisfia a másik szobában volt, és semmit nem tudtak egymásról a földrengés után.

A falak összedőltek, a férfire és a kisfiúra egy szekrény esett, a nő és a kisbaba pedig egy emeletet zuhant a földrengés miatt. Necla és Yagiz életét az mentette meg, hogy melléjük zuhant egy szekrény, amely megakadályozta, hogy egy hatalmas betondarab rájuk essen.

A nő a mellkasán a kisbabával szorult be a törmelék alá, és elmondása szerint teljes sötétség volt, hiába kiáltozott, senki nem válaszolt, csak távolról hallott hangokat. Az időérzékét teljesen elvesztette, és nagyon félt, hiszen tudatosult benne, hogy lehet, hogy senki nem jön megmenteni őket.

Mindenesetre a törmelékdarabokkal megpróbált zajt kelteni a szekrény oldalán, hátha valaki meghallja, és mivel Yagiz a karjaiban volt, őt meg tudta etetni, hogy életben maradjon. Később már csak akkor próbált meg segítséget kérni, amikor hallotta, hogy közelebbről jönnek a hangok, hogy spóroljon az energiájával.

Yagiz az idő nagy részében békésen aludt, és csak akkor sírt, amikor éhes volt, majd evés után ismét visszaaludt. 90 órával a földrengés után Necla egyszer csak kutyák ugatását hallotta, de nem volt benne biztos, hogy nem álmodik.

„Jól van? Kopogjon egyet, ha igen” – mondta egy török tűzoltó.

A tűzoltók ezután óvatosan ásni kezdtek, és sikerült kimenteniük Neclát és Yagizt. A kisbabáról a mentőautóban készült fotó bejárta a világsajtót, de az anya és fia kiszabadításáról videó is készült.

A megpróbáltatásoknak azonban még nem volt vége, hiszen Necla nem tudta, hogy mi történt a férjével és a másik kisfiával. Bár a nőnek és a babának nem lett semmilyen súlyos fizikai sérülése, a biztonság kedvéért kórházban tartották őket egy napig.

Ott már rokonok vártak rájuk, akik elmondták, hogy Necla férje és a másik gyermeke is túlélte a földrengést, de súlyosan megsérült mindkettőjüknek a lába, ezért egy másik kórházba szállították őket.

Necla szerint a babának is köszönheti, hogy túlélte a földrengést.

Ha a babám nem lett volna elég erős ahhoz, hogy ezt a helyzetet kezelje, akkor szerintem én sem lettem volna az. Nagyon örülök, hogy még újszülött, és semmire nem fog ebből emlékezni”

- mondta a nő.

A család egyelőre még nem lehet együtt. Az anyát és a babát már kiengedték a kórházból, és a rokonokkal együtt sátorban laknak, mert nincs hova menniük, az apa és a másik kisfiú pedig kórházban van, de mindannyian örülnek, hogy életben maradtak.

(BBC News / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!