Macron: biztonsági garanciákat kellene adni Oroszországnak, ha Putyin hajlandó tárgyalni
Macron: biztonsági garanciákat kellene adni Oroszországnak, ha Putyin hajlandó tárgyalni

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 12. 05.
A francia elnök az amerikai látogatása során adott interjúban arról beszélt, hogy Európának biztonsági szempontból fel kell készülnie a jövőre. Emmanuel Macron szerint a Nyugatnak biztonsági garanciákat kellene biztosítania Oroszország számára, ha az orosz elnök hajlandóságot mutat arra, hogy tárgyaljon az ukrajnai háborúról.

Az egyik legfontosabb dolog, amivel foglalkoznunk kell – ahogy Putyin elnök mindig mondta -, az az a félelem, hogy a NATO egészen [Oroszország] ajtajáig megy, és olyan fegyvereket telepít, melyek fenyegetést jelenthetnek Oroszország számára”

- mondta a francia elnök.

Ennek részét kell képeznie a béketárgyalásoknak, és közben Európának arra kell felkészülnie, hogy megvédje a szövetségeseit és tagállamait, miközben garanciákat is ad Oroszország számára – tette hozzá Macron.

Ahogy arról beszámoltunk, az amerikai és  az orosz elnök is a közelmúltban nyitottságát fejezte ki a háborúval kapcsolatos tárgyalások megkezdésére.

(Reuters / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!