Ma hirdetnek ítéletet a volt finn belügyminiszter ügyében, aki a Bibliából idézett 
Ha nem mentik fel, pénzbírságot, de két évig terjedő börtönbüntetést is kaphat
Ma hirdetnek ítéletet a volt finn belügyminiszter ügyében, aki a Bibliából idézett 

Fotó: CNE/Danielle Miettinen

2022. 03. 30.
Ahogy arról a Hetek több alkalommal is beszámolt a balti ország korábbi belügyminiszterét azért citálták bíróság elé, mert Pál apostolt idézve intette meg egyházát a Pride támogatása miatt a Twitteren. Ma délben hirdetnek ítéletet, pénzbírságot, de két évig terjedő börtönbüntetést is kaphat. 

A politikust kisebbség elleni gyűlöletkeltéssel vádolják.

Päivi Räsänen a finn evangélikus egyház aktív tagjaként még 2019-ben vonta kérdőre a lutheránus egyházat az LMBTQ-rendezvénynek nyújtott támogatásával kapcsolatban, a következő bibliai verset idézve Twitter-bejegyzésében:

„Hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén…”

(Rómaiakhoz írt levél 1.)

A volt belügyminiszternek emellett két másik ügyben is bíróság elé kell állnia, egy 2004-ben készített írása (arról, hogy Isten az embert férfinak és nőnek teremtette) és egy „Mit gondolt Jézus a homoszexualitásról?” címmel 2018-ban adásba került talk showban elhangzott megjegyzései miatt.

Räsänen elmarasztaló ítélet esetén nemcsak pénzbírságot, de két évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.

Magyarországon tüntettek a Finn Nagykövetség előtt

A pert világszerte szorosan nyomon követik a keresztények, köztük Magyarországon is, ahol a második tárgyalás előtt egy nappal – február 13-án – civil kezdeményezésre szimpátiatüntetésre is sor került a Finn Nagykövetség előtt a Biblia, a szólás-, és a vallásszabadság védelmében.

Az eredetileg 150-200 fősre tervezett demonstráción végül – a szervezők elmondása szerint – nagyjából 3000-en jelentek meg. 

A tüntetésen a szervezők bejátszották a perbe fogott finn politikus köszöntését. Paivi Rasanen úgy fogalmazott: óriási hála van a szívében, hogy ennyien támogatják. 

„Mostani kiállásotok is azt üzeni, hogy az ügy közös. Nem vagyok egyedül, mert mi mindannyian együtt védelmezzük a szólás- és a hit szabadságát, hogy szabadon bízhassunk az Úr Jézus szent beszédében és erről nyíltan beszélhessünk is” – üzente a volt finn miniszter.

Az ítélethirdetésről és a legfrissebb eseményekről természetesen folyamatosan tudósítunk a Hetek oldalán. 

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!