Liverpool-csatárból keresztény pásztor: új fejezetet kezdett a híres brazil focista
Roberto Firmino 2020-ban keresztelkedett meg, most pedig ég a vágytól hogy minél többeket vezessen Istenhez
Liverpool-csatárból keresztény pásztor: új fejezetet kezdett a híres brazil focista

Instagram/roberto_firmino

2024. 07. 11.
A Liverpool korábbi csatárja, Roberto Firmino a közelmúltban bejelentette: egy brazíliai evangélikus gyülekezet lelkészeként folytatja tovább pályafutását. 

A Bajnokok és a Premier League győztesét június 30-án szentelték fel gyülekezetében, Maceióban. Feleségével, Larissa Pereirával a közösségi médiában jelentették be, „emlékezetesnek és felejthetetlennek” leírva a szertartást.

„A Krisztussal való találkozásunk óta vágy ég a szívünkben, hogy megismertessük az emberekkel ezt a szeretetet, amely elért minket.

Most újabb vágyunk és felelősségünk van... Hogy Isten szíve szerinti pásztorokká váljunk, akik együttműködnek Isten Királyságával.”

Firmino odaszánt keresztény, aki korábban is határozottan felvállalta hitét. 2020-ban keresztelkedett meg egykori csapattársa és a Liverpool kapusa, Alisson Becker uszodájában. Firmino az úszómedencében állva akkor azt mondta:

"Jézus a szeretet... Csak higgy benne. Csak higgy és érezd a Szent Szellemet."

A Liverpoolnál eltöltött ideje alatt Firmino megnyerte a Premier League-et, az FA-kupát, az EFL-kupát és a 2021-2022-es Bajnokok Ligáját is. Emellett 55 meccset szerzett brazil válogatottban, és 82 góljával a Premier League történetének legeredményesebb brazil játékosa.

(Premier/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!