Letépték az izraeli zászlót egy budapesti zsidó étteremről, feljelentést tesz a tulajdonos
A történteket biztonsági kamera is rögzítette
Letépték az izraeli zászlót egy budapesti zsidó étteremről, feljelentést tesz a tulajdonos

Forrás:TEV

2024. 06. 25.
Egy háromfős társaság sétált el szombat hajnalban a budapesti Dob utcában található Ashis’ kóser étterem előtt, majd egyikőjük a sarkon megállt, visszafordult és két kézzel belekapaszkodott az épület oromzatára kitűzött izraeli zászlóba - számolt be róla a Tett és Védelem Alapítvány.

Egy biztonsági kamera rögzítette, ahogy az elkövető a letépett lobogót összegöngyölte majd a beledobta a közeli kukába.

Shalom Hold étteremtulajdonos a Tett és Védelem Alapítványnak elmondta, vasárnap reggel vette észre, hogy a zászlónak nyoma veszett.

„Zsidó emberként eddig büszke voltam arra, hogy Magyarország biztonságos hely a zsidók számára. Most amikor tapasztalom, hogy az antiszemitizmus felüti a fejét itt is, többek között a Pride-on, ahol az emberek szabad Palesztinát követeltek,

attól tartok, hogy Magyarország is olyanná válik, mint Európa többi része, ahol a zsidók már nincsenek biztonságban”

– fogalmazott. Hozzátette, hogy feljelentést tesz a rendőrségen.

Az Alapítvány bejelentette, hogy minden segítséget megad a tulajdonosnak hogy a rongálás és a feltételezhetően antiszemita indíttatásból elkövetett cselekmény miatt megindíthassa a jogi eljárást.

(TEV/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!