Lemondott a francia miniszterelnök és teljes kormánya
Macron a kabinet átalakításával igyekszik bebiztosítani pozícióját
Lemondott a francia miniszterelnök és teljes kormánya

Édouard Philippe, Franciaország távozó miniszterelnöke(Forrás: Shutterstock/Puzzlepix)

2020. 07. 03.
A francia helyhatósági választásokon a zöldektől kapott politikai "pofon" hatására Macron  a francia kabinet átalakításába kezdett, melynek folytán Édouard Philippe miniszterelnök és kormánya beadta lemondását, amit az államfő el is fogadott. Továbbra is Philippe foglalkozik majd a kormányügyekkel, egészen addig, amíg egy új kabinet fel nem áll.

A kabinet átszervezése nem okozott nagy meglepetést, miután Macron ígéretet tett arra, hogy új irányt szab ciklusa utolsó két évének. A döntés kevesebb, mint egy héttel azután jött, hogy a francia helyhatósági választásokon elsöprő győzelmet arattak a zöldek, és az államfő centrista pártja csúfos vereséget szenvedett Franciaország legnagyobb városaiban.

Úgy tűnik, a párt képtelen volt helyi gyökereket növeszteni, és Macronnak meggyűlt a baja a balra hajló szavazókkal. 

Az átszervezés célja minden bizonnyal az elnök zöld mandátumának megerősítése és a csalódott szavazók visszanyerése a lehetséges újraválasztási hajrá előtt.

Néhány órával az után, hogy lemondott az Édouard Philippe vezette kabinet, Emmanuel Macron francia államfő Jean Castext bízta az új kormány megalakításával . A nagyközönség számára ismeretlen, 55 éves, jobboldali politikus 2020 április óta a koronavírus-járvány miatt kihirdetett általános karantén fokozatos feloldásáért felelős kormánymegbízott volt.  

Castex korábban, Nicolas Sarkozy államfősége (2007-2012) idején az elnöki hivatal helyettes vezetője volt, majd a nagy franciaországi sporteseményeket, köztük a 2024-es párizsi olimpiai játékokat előkészítő tárcaközi bizottságot vezette,  2008 óta a spanyol határ közelében található Prades polgármestere, ahol vasárnap a szavazatok 75,72 százalékával választották újra.

(France24/MTI)

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook oldalunkon megteheti:

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!