Lemondásra kényszerítette pártja Észak-Írország miniszterelnökét
Lemondásra kényszerítette pártja Észak-Írország miniszterelnökét

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 28.
Bejelentette szerdán lemondási szándékát Arlene Foster észak-írországi miniszterelnök, miután pártja előző este - több okból is régóta érlelődő elégedetlensége kifejezéseként - bizalmatlansági kezdeményezést indított ellene.

Foster május 28-án távozik a belfasti koalíciós kormány nagyobbik pártja, a koronahű protestáns Demokratikus Unionista Párt (DUP) vezetői tisztségéből, június végén pedig az Ír-sziget egyesítéséért és a brit fennhatóság ellen küzdő legnagyobb britellenes katolikus mozgalommal, a Sinn Féinnel alakított észak-írországi egységkormány éléről is.

Arlene Fostert 2015 decemberében választották a DUP vezetőjévé, és 2016 januárjában - a belfasti törvényhozás legnagyobb pártjának vezetőjeként - az észak-írországi egységkormány miniszterelnöke lett.

Mindkét tisztségében ő volt az első női vezető Észak-Írország történetében.

Szerdán bejelentett lemondási szándékának előzményeként, kedd este a belfasti és a londoni parlamentben működő DUP-frakciók tagságának hozzávetőleg 80 százaléka levélben kezdeményezett bizalmatlansági eljárást ellene.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!