"Természetesen vitatom a vádakat, amelyekről nincs is tudomásom, s ez már önmagában problémát jelent jogállami szempontból, miután semmilyen bizonyítékot, semmilyen részletet nem adtak át nekem, a kéréseim ellenére"
- mondta újságírói kérdésre Le Pen hat nappal az elnökválasztás második fordulója előtt a nyugat-franciaországi Saint-Pierre-en-Auge településen tett látogatásán.
A Mediapart francia tényfeltáró portál szombat este tette közzé az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) egyik újabb jelentését, amelyet az AFP hírügynökség értesülése szerint március 11-én kapott meg a párizsi ügyészség, az Európai Parlament pedig a következő hetekben fogja kérni az összeg visszafizetését.
Az OLAF 2016-ban indított vizsgálatot és 2021 márciusában írásban kérdezték ki Marine Le Pent a 617 379,77 eurós összegről a Médiapart szerint.
A jelentés szerint Marine Le Pen 2004 és 2017 közötti európai parlamenti képviselősége idején nem jogszerűen használt fel 136 993,99 eurónyi brüsszeli forrást, míg apja, Jean-Marie Le Pen 303 545,76 eurót sikkasztott el. A jelentés egy harmadik képviselőjét is említi a pártnak, Bruno Gollnischt 43 257 euró törvénytelen elköltésével gyanúsítják, míg a párt alelnöke, Le Pen volt élettársa, Louis Aliot 2493,22 euróval nem tudott elszámolni. A Nemzet és Szabadság Európája elnevezésű jobboldali pártokat tömörítő csoport ellen pedig 131 089 euró elsikkasztása a vád.
A Mediapart szerint a jelentésben felsorolt tények büntetőjogi eljárást vonhatnak maguk után a volt képviselők ellen az uniós források nem jogszerű felhasználása miatt. Az OLAF
"csalást, hamisítást, bizalommal való visszaélést és sikkasztást"
említ az európai közpénzeknek a nemzeti politikával kapcsolatos vagy személyes felhasználása miatt, túlszámlázásokkal vagy fiktív szolgáltatások kiszámlázásával a Nemzeti Tömörüléshez közelálló cégek által.
Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés elnöke szerint "a franciák nem fognak az Európai Unió és az európai intézmények csapdájába esni, amelyek beavatkoznak az elnökválasztási kampányba azért, hogy tönkretegyék Marine Le Pent". A pártelnök vasárnap az Európa1 rádió és a Cnews hírtelevízió közös műsorában beszélt erről.
Franciaországban öt nap múlva tartják az elnökválasztás második fordulóját. A múlt hétfőn közzétett hivatalos végeredmény szerint az elnökválasztás első fordulójában
Emmanuel Macron a szavazatok 27,85 százalékát szerezte meg, Marine Le Pen pedig 23,15 százalékot ért el. Így ők ketten jutottak be az április 24-i második fordulóba.
Az Ipsos közvélemény-kutató felmérése szerint a radikális baloldali tábor megosztott, 34 százalékuk várhatóan Macront fogja támogatni, 30 százalékuk feltételezhetően Le Penre szavaz, 36 százalékuk pedig valószínűleg otthon marad a második fordulóban.
Az Ifop közvélemény-kutató cég szerint Macron minimális különbséggel, 51-49 arányban győzheti le Le Pent a második fordulóban, az Ipsos 54-46 százalékos eredményre számít.
Az elnökválasztásról szóló hetilap elemzésünket itt olvashatja, Marine Le Pen európa-politikájáról pedig itt olvashatja el korábbi cikkünket.
(Hetek / MTI)
hetilap
hetilap