Kutatás: A karizmatikus hívők száma az egymilliárd főt is meghaladhatja 2050-re
Afrikában növekszik a leggyorsabban a kereszténység
Kutatás: A karizmatikus hívők száma az egymilliárd főt is meghaladhatja 2050-re

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 02. 07.
A Lifeway Research a Center for the Study of Global Christianity által gyűjtött adatokra hivatkozva nemrégiben tette közzé megállapításait a kereszténység globális trendjeivel kapcsolatban. A kutatást a Gordon-Conwell Theological Seminary-n működő központ folytatta le.

A kutatási központ „2022 Status of Global Christianity Report” című statisztikája az 1900 és 2050 közötti időszakot vette górcső alá és készítette el az erre vonatkozó kimutatásait.

Eszerint a vallásos emberek száma 1,27%-kal növekedett, míg a nem vallásos csoportok növekedési üteme ennek a fele volt, megközelítőleg 0,52%. Ezutóbbi szám pedig jóval elmarad a teljes népességnövekedés arányától (1,18 %). Az ateisták száma mindössze 0,18%-kal növekedett éves szinten.

A kutatást végző szervezet azt is kiemelte, hogy napjainkban az ateisták száma alacsonyabb, mint 1970-ben. A beszámoló szerint 165 millióról 147 millióra csökkent számuk világszinten. A Center for the Study of Global Christianity előrejelzései szerint 2050-re az ateisták aránya tovább fog csökkenni.

A Lifeway beszámolója arra is rámutatott, hogy a kereszténység folyamatosan növekszik szerte a világon.

1,17%-os növekedési rátával 2022 közepére csaknem 2,56 milliárd ember vallhatja majd magát kereszténynek. 2050-re ez a szám várhatóan meghaladhatja a 3,33 milliárdot.

Különösen a karizmatikus kereszténység növekedése figyelemre méltó. 1900-ban a világon kevesebb mint 1 millió ember vallotta magát pünkösdinek vagy karizmatikusnak. 2050-re viszont ez a szám meghaladhatja az 1 milliárdot. A számok tanúsága szerint Afrikában növekszik a leggyorsabban a kereszténység, és ezen a földrészen is él a legtöbb keresztény.

 (CBN/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!