Kiderült, miért csökkent az istentiszteletek látogatottsága a covid után
Kiderült, miért csökkent az istentiszteletek látogatottsága a covid után

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 04. 05.
Az oxfordi egyházmegye kutatása szerint a hívők elmaradásában nagy szerepe volt annak, hogy megszüntették az online istentiszteleteket a pandémia enyhülésével, pedig továbbra is óriási igény lett volna rá.

A kutatásban több mint ezer brit gyülekezet látogatottságát vizsgálták meg 2019 és 2022 között, és az derült ki, hogy tavaly 22 százalékkal csökkent az istentiszteleteken való személyes részvételi arány 2019-hez képest.

Sok gyülekezetben még csak most értek el a korábbi személyes látogatottsági szint feléhez, és csak sokkal kevesebb esetben duplázódott meg vagy történt még nagyobb növekedés a látogatottságban”

- áll a tanulmányban.

Tavaly októberben 14-24 százalékkal csökkent a brit istentiszteletek száma 2019-hez képest, vagyis a hívők személyes jelenlétében azért is tapasztalható visszaesés, mert kevesebb lehetőségük van a közösségi életben való részvételre, és ez különösen a vidéki kistelepüléseken probléma.

A kutatás szerint a gyülekezetek nem azért nem tudtak még helyreállni teljesen a pandémia hatásaiból, mert ne lenne igény vagy érdeklődés a hívők részéről. A kisebb látogatottság oka azonban nemcsak a személyes megjelenést megkövetelő istentiszteletek számának a csökkenése, hanem az online közvetítések ritkábbá válása vagy megszüntetése is.

“Azoknak a gyülekezeteknek az esetében, amelyek továbbra is online vannak, szinte ugyanakkora az online látogatottság aránya, mint 2021-ben volt, tehát úgy tűnik, hogy ahol megszüntették az online jelenlétet, ott legalább a részvevők egy részét meg tudták volna tartani, ha ezt folytatták volna” - állapították meg a kutatók.

A csökkenés másik oka, hogy a covid során a szolgálatban kifáradt egyházi vezetőknek nem maradt energiája arra, hogy később is tovább folytassák a régi és az új típusú szolgálatokat is.

A kutatás készítői szerint a megoldás az lehet, ha a gyülekezetek figyelembe veszik a “változó keresletet”, és ahelyett, hogy feladnák az online közvetítéseket, inkább fejlesztéseket hajtanának végre, hogy ne legyen olyan vidéki település, ahol legalább hetente egyszer ne tudnának a hívők részt venni istentiszteleten.

(Christian Today / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!