Kiderült, hogy ment a tesi és a magyar Adynak - árverésre került a költő bizonyítványa
Sokan örülnének ilyen teljesítménynek
Kiderült, hogy ment a tesi és a magyar Adynak - árverésre került a költő bizonyítványa

Ady Endre igazolványképe a Budapesti Naplónál 1907-ben ( Forrás: Wikipedia)

2024. 02. 19.
Egy árverésen előkerült Ady Endre középiskolai bizonyítványa, amely egy jó ideig még Ady Endre birtokában volt, majd később feltételezhetően a családja őrizhette meg, utóbb pedig egy gyűjtőhöz került, aki árverésre bocsátotta az érdekes iratot.

Ady 1888-tól tanult a nagykárolyi piarista gimnáziumban, ahol a harmadik tanév legvégén kapta kézhez a szóban forgó bizonyítványt – és nem mellesleg éppen ezekben az években kezdett el verseket írni a később korszakos teljesítményt nyújtó költő.

.
forrás: Antikvárium.hu

Mint kultúra.hu írja, a kézzel kitöltött nyomtatványon az alábbi sorok olvashatók:

„Ady Endre, született 1877. év november hó 22-ik napján Ér-Mindszenten, Szilágy vármegyében ev. ref. vallású, az 1890–91 iskolai évben a kegyesrendeiek vezetése alatt álló nagykárolyi r. kath. főgymnasium harmadik osztályában következő bizonyítványt érdemelt:

  • Vallástan jeles
  • Magyar nyelv jeles
  • Német nyelv jó
  • Latin nyelv jeles
  • Görög nyelv –
  • Történelem jeles
  • Földrajz jeles
  • Természetrajz –
  • Természettan –
  • Mennyiségtan jeles
  • Rajzoló mértan jó
  • Bölcsészeti előtan –
  • Szépírás –
  • Tornázás jó
  • Román nyelv –
  • Ének –
  • Írásbeli dolgozatainak külalakja: rendes
  • Magaviselete: jó

A tanári testület zárértekezleti ítélete: felsőbb osztályba léphet.”

Ady bizonyítványát az Antikvárium.hu oldal kézirat- és könyvaukcióján dobták árverésre.

(kultúra.hu)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!