A Fekete Szeptember nevű terrorszervezet nyolc gépfegyveres tagja 1972. szeptember 5-én hajnali 4 óra 10-kor a kerítésen átmászva behatolt a Connolly Strasse 31. számú épületbe, és túszul ejtett 11 izraeli birkózót, illetve súlyemelőt. A terroristáknak könnyű dolguk volt, mivel semmilyen biztonsági személyzet nem volt jelen. Az épületek bejárata és a sportolók szobájának ajtaja is őrizetlenül nyitva állt. Az arcukat elfedő támadók megsebesítették az ellenállást megkísérlő Mose Weinberg birkózóedzőt és Romano súly­emelőt, akik a helyszínen életüket vesztették.

A Hetek az 50 éves évforduló alkalmából olyan magyar sportolókat keresett meg, akik részt vettek a tragikus olimpián, sőt, át is élték a borzalmakat. Schmitt Pál – aki a körülmények ellenére vívásban a dobogó legtetejére állhatott – elmondta: arra lettek figyelmesek, hogy lövések dördültek el, majd nem sokkal később a rendőrség is megjelent a Connolly Strassén, ahol a magyarok és az izraeli sportolók szállása is volt. „Értesítettek minket, hogy ne hagyjuk el az épületet és a tetőteraszra se menjünk ki, mert veszélybe kerülhetünk. Azért mi csak kimentünk, mert szerettük volna tudni, hogy minek is lehetünk a részesei”.

„Azt láttuk, hogy álarcos terroristák tárgyalnak a rendőrséggel, később tudtuk meg, hogy mi történt, és hogy mik voltak a terroristák követelései”

– fogalmazott. 

Dr. Hegedűs Csaba birkózó, aki szintén aranyérmet szerzett, tanúja volt a birkózóedző meggyilkolásának, sőt az közelről érintette. „A terrorakció időpontjában hajnali négy órakor mentem le mérlegelni, mert aznap kezdődött volna az én versenyem. Mikor lejöttem az emeletről, azt vettem észre, hogy a szemben lévő épület falánál furcsán öltözött emberek állnak. Mint később megtudtuk, az egyik terrorista bekopogott az egyik földszinti szobába,

ahol ez az én 196 centis, 130 kilós pontozóbíró ismerősöm, barátom nyitott ajtót. Amikor látta, kik állnak vele szemben, becsapta az ajtót, de ekkor a terrorista egy sorozattal az ajtón keresztül végzett vele”

– idézte fel a Heteknek. 

Dr. Hargitay András úszó, aki bronz­éremmel tért haza Münchenből egy megrázó történetet osztott meg lapunkkal: „Egy úszóedző – József keresztnevű – valamilyen okból kikerült az izraeli csapatból, és Széchy Tamás befogadta hozzánk. Ő ennek köszönheti, hogy életben maradt. Jellemző, hogy olyan laza volt a fegyelem, hogy ezt is meg lehetett tenni. Nos, ma már ez elképzelhetetlen”.

Kásás Zoltán vizilabdázó, aki csapatával ezüstérmes lett azon az olimpián felidézte, hogy mikor megtudta, hogy mi történt, Molnár Endrével felment az épület tetejére.

"Megkíséreltünk fényképeket készíteni úgy, hogy kihajoltunk az erkélyen, de az egyik terrorista ezt meglátta, és azonnal figyelmeztetett minket, hogy jobb az, ha ezt nem tesszük!"

Bóbis Ildikó vívó, aki csapatban és egyéniben is ezüstérmes lett, a hároméves kislánya miatt izgult legjobban, miután a támadás reggelén lövöldözésre ébredt.

Annyira kétségbeesett, hogy az édesanyját is megkérte, hogyha történne vele valami, neveljék fel a gyermekét.

Valamennyi beszámoló kiemelte, mennyire furcsállották, hogy a precizitásukról híres németek szinte egyáltalán nem biztosították a sportolók védelmét. Schmitt Pál például rámutatott, hogy már az is óriási hiba volt a szervezők részéről, hogy „az izraeli sportolókat a földszintre helyezték el, így ők könnyen megközelíthetők voltak. A kerítéseknél és a bejáratoknál nem volt semmilyen védelmi rendszer.”

A teljes cikk a Hetek pénteken megjelenő lapszámában lesz olvasható. 

(Hetek)