Ez egy véleménycikk.

Bár az újságíró – akinek Szeretettel Hollywoodból című műsorát évekig sugározta a tévé – igyekezett megindokolni a 168ora.hu-n döntését arra is hivatkozva, hogy az, ami vele történt, az egy hónapok óta tartó boszorkányüldözés része, amely elsősorban a Hollywood Foreign Press Association nevű újságírószervezet  – melynek ő maga is tagja – ellen irányul. Részletesen kifejtette, hogy emiatt is kaphatott elutasító választ többszöri megkeresésre a színésznő PR-osától. Mivel a Nők Lapjánál már folytak az előkészületek, kényszerhelyzetbe került: „Ezek után döntöttem úgy, hogy miután megvan már a Nők Lapja címlapfotója, muszáj, hogy megírjam ezt a sztorit. Leültem, és végigolvastam a HFPA keretein belül, Scarlettel készült 18 interjút, újra megnéztem a saját TV-interjúimat, és felidéztem azt a beszélgetést, amit az egyik teremből a másikba sétálva folytattam Scarlett-tel (…)”.

Az interjúban elismeri ugyan, hogy érti a kritikát, válaszok helyett kérdéseket kapunk tőle:

„Ha az ember újságíró, és van a fiókjában 18 interjú, amit Scarlett Johansonnal készített, amelyben benne van a színésznő egész élete, és minden szót ő mond, akkor miért baj, ha az újságíró ezt felhasználja?”

Minden bizonnyal senkit – sem a hazai, sem a külföldi sajtót, sem a színésznőt, sem az olvasókat – nem zavart volna, hogy a közölt anyag korábbi interjúkból készült, ha ezt tudják

– ehelyett a cikk végén azt olvashatták, hogy „LOS ANGELES, 2021. JÚNIUS 15.”

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének Etikai Kódexe szerint „az újságírói etikába ütköző cselekedetnek minősül, ha a média munkatársa más, – akár nyomtatott, akár elektronikus – sajtóban megjelent írást, hang vagy képanyagot (vagy ezek kombinációját) saját szellemi termékeként jelentet meg, illetve az átvétel ténye nem derül ki egyértelműen a közleményből.” (A kódex csak a MÚOSZ tagjaira nézve kötelező, de alkalmazását, normáinak követését tagsági körén kívül is mindenkinek ajánlja a szövetség.)

Az az olvasó, aki szívesen hallana a színésznőről, minden bizonnyal szeretne tisztában lenni azzal, hogy annak korábbi – akár több évvel ezelőtti – mondatait is olvassa egy olyan cikkben, amely egy friss esemény apropóján jelent meg, vagyis a Budapesten forgatott Fekete Özvegy című film megjelenése kapcsán. Az sem garantálható, hogy Johansson ugyanazt nyilatkozná 2021 nyarán, mint pár éve, vagy akár pár hónapja. Az emlékek az idő múlásával nagyon is változhatnak. Návai szerint a címből és a felvezetésből tudnia kellett volna az olvasónak, hogy korábbi anyagok feldolgozásáról van szó. Mint a fent említett interjúban nyilatkozta: „A cikk bevezetőjében nemhogy nem szerepel, hogy most került volna sor az interjúra, hanem az szerepel benne, hogy korábban hússzor találkoztunk. A címlapon az a címe, hogy „Scarlett Johansson – Budapesti emlékek”. Ebből és a bevezetőből is világos, hogy a cikk korábbi interjúkból áll.”

Tényleg világos?

Még, ha szerepel is, hogy húszszor találkoztak, az exkluzív jelző annak a látszatát kelti, hogy csak egy bizonyos médium – adott esetben a Nők Lapja – számára megírt anyagot olvasnak. „Kizárólagos” interjút olvasva talán nem badarság az olvasótól, ha azt feltételezi, hogy a beszélgetés meg is történt.

Az Amerikában élő újságíró azzal is mentegetőzött, hogy „ha egy újságírónak megtiltják, hogy korábbi interjúiból dolgozzon, akkor megtiltják azt, hogy írjon”. Nem kulisszatitok, hogy amennyiben egy újságíró, szerző korábbi interjúkból dolgozik, az nem von semmilyen jogi következményeket és etikai kivetnivalót maga után, amennyiben feltünteti a forrást, ha kell a sajátját. Az újságírók számtalanszor dolgoznak saját, már meglévő anyagaikból, illetve mások cikkeiből forrásmegjelöléssel. Ez az egyetlen apró, ugyanakkor végtelenül fontos momentum, amin Návai elcsúszott.

Játszunk el a gondolattal, mi lehetett volna a szorult helyzetben a megoldás.

„A fenti cikk az interjúalannyal készült korábbi, csaknem húsz beszélgetés, és más forrás – kivonata”

– így mindjárt stimmelt volna az olvasók fejében is, mit olvasnak. Egy ilyen bennfentes újságíró tollából nem mindennap olvashatnak egy ilyen nagy sztárról – szóval még így is lenne benne némi exkluzivitás!

Ilyen, vagy ehhez hasonló mondat kellett volna csupán ahhoz, hogy ne bontson a Nők Lapja szerződést Návaival, hogy ne szedje szét – joggal – a hazai és külföldi sajtó, ne kérdőjelezze meg korábbi interjúi hitelességét, illetve, hogy az újságolvasókban többé ne merüljön fel kétely egy-egy interjú olvasása közben annak valódisága felől. A 21. században, amikor már a robotok, a mesterséges intelligencia is képes akár véleménycikket is írni, mégpedig kiváló minőségben, akkor összeollózni egy ilyen interjút nem különben.  Miért is kell egy olyan újságíró, aki leül szemtől szembe vagy a monitor mögé és azt írja le, ami ott helyben el is hangzott?

Talán azért, amit az index.hu felsorol, mint a Návai-interjúk (hopp, itt egy hivatkozás, nem is olyan nehéz ezt csinálni) kötelező eleme: „a magyar vonatkozású ajándék, a belsős poénok, a kedveskedő baráti hangnem, a magánéleti bájcsevej.”

Érthetetlen, hogy egy olyan bulvárriporter, aki a hetvenes évektől tapossa a szakmát és számtalan egekig magasztalt sztárt láthatott szalmaszálon elbukni, nem volt képes előrelátni, hogy a transzparencia korában egy kamuanyag mekkora botránnyal jár.

Ennél már csak az a kérdése érthetetlenebb és szinte provokáló, mellyel akkor hozakodott elő, amikor – a már idézett interjúban – megkérdezték tőle, hogy ha tehetné, mit csinálna máshogy: „Miért kellene másképp csinálnom bármit?”