Keményen beleszállt a miniszter a Momentumba: Maradhat-e jelölt Hajnal Miklós?
Keményen beleszállt a miniszter a Momentumba: Maradhat-e jelölt Hajnal Miklós?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 01. 24.
Gulyás Gergely szerint felmerül a kérdés: mennyire következetes a baloldal, lesz-e következménye annak, hogy Hajnal Miklós momentumos politikus korábban azt állította magáról, hogy közgazdász, miközben nincs ilyen végzettsége. Ahogy arról a hetek.hu is beszámolt, Az MSZP elnöksége vasárnap kizárta soraiból Bangóné Borbély Ildikót, miután kiderült, hogy az országgyűlési képviselő nem mondott igazat az iskolai végzettségével kapcsolatban.

A Mandiner szombaton írt arról, hogy a szocialista politikus parlamenti önéletrajzában azt tüntette fel, hogy a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerzett diplomát, az intézmény jogutódja, a Budapesti Gazdasági Egyetem azonban újságírói megkeresésre ezt nem tudta megerősíteni.

Korábban az is kiderült, hogy a magára számos alkalommal közgazdászként hivatkozó Hajnal Miklósnak sincs diplomája. A Momentum politikusa – miután kiderült az állítása valótlansága – ezért bocsánatot is kért, ugyanakkor a pártján belül nem lett következménye az ügynek, sőt, Fekete-Győr András, a párt korábbi elnöke az ATV Egyenes Beszédnek úgy nyilatkozott: „Nem feltétlenül a diploma tesz akár jogásszá vagy akár villamosmérnökké”.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanakkor a Facebookon tette fel a kérdést: 

Szabad-e a Momentumnak, amit tilos az MSZP-nek? Maradhat-e képviselőjelölt Hajnal Miklós? 

A kormánypárti politikus felidézte, hogy az ellenzék Hajnal Miklós személyében egy olyan baloldali politikust indít eddigi választókerületében, aki korábban több alkalommal is azt állította magáról, hogy diplomás közgazdász, noha nincs felsőfokú végzettsége. 

„A nap kérdései: következetes-e a baloldal? Követi-e a Momentum a MSZP magatartását?  Mindenkire ugyanazok a szabályok érvényesek-e a baloldalon? Van-e kettős mérce az ellenzékben? Ha egy baloldali politikust leléptetnek, mert alaptalanul közgazdásznak mondta magát, maradhat-e képviselőjelölt egy másik baloldali politikus, a momentumos Hajnal Miklós?” – fogalmazta meg kérdéseit Gulyás a közösségi oldalon. 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!