Karácsony Gergelynek, szeretettel
Vélemény
Karácsony Gergelynek, szeretettel

Fotó: FB / Karácsony Gergely

2021. 07. 26.
Tisztelt Főpolgármester Úr!

Ez egy véleménycikk.

Felkaptam a fejem arra, hogy keresztényként mondott beszédet a szombati melegfelvonuláson. Nem csak azért örülök, mert ilyetén módon tehát testvérek volnánk, hanem azért is, mert ez azt jelenti, hogy a Szentírás talaján állva azonos platformon vagyunk, és bátran szólhatok Önhöz, hiszen jól ismeri közös hitünk alapjait.

Engedje meg, hogy – testvéri alapon és tisztelettel – néhány dologra ráirányítsam a figyelmét. Mint tudja, az isteni szeretet, amelyre beszédében hivatkozott, egy durva gyilkosság nyomán válhatott mindannyiunk számára elérhetővé. Elképesztően erős sztori ez, mondhatni életbe vágó. Isten emberré lett Fia egy kegyetlen kivégzőeszközön szenvedett ki, pedig semmi bűne nem volt, mi több, mindenkivel csak jót tett, aki bizalommal fordult hozzá. Halálának oka – mint Ön előtt is jól ismert – elsősorban nem a rómaiak korrupt hatalomféltése vagy a zsidó vallási elit irigysége volt, hanem az én, az Ön, és mindannyiunk bűnei.

Igen, bűnei. Tudom, hogy ebben a polkorrekt világban, ahol minden a korlátok nélküli önmegvalósítást hirdeti, nem népszerű erről beszélni, talán ezért nem említette Ön sem szombaton. Pedig hitünk fundamentuma, a Szentírás Mózestől a Jelenésekig egyértelműen állítja, hogy van bűn és van bűnhődés. Hogy a Teremtett világnak nem csak természetes rendje van – a kő lefelé esik, a nappalt éjszaka váltja, a magból termés lesz –, hanem felülről származó szellemi és erkölcsi keretei is. Ha ezeket átlépjük, szívünk belezuhan az Istentől elszakadt világba: fizikailag még élünk, de belül már titkos féreg foga rág. Meghalunk, folyamatosan, jelen időben. A határt pedig én is, Ön is, mindannyian átléptük nem egyszer, nem kétszer, sőt eleve a túloldalra születtünk. Ez az ember tragédiája.

De hát mindezt Ön is jól tudja. Mindössze azért idézem fel, mert csakis ehhez képest érthető meg Isten szeretete, amelyre hivatkozott. Mert való igaz, hogy a Teremtő mindannyiunkat egyformán szeret, ám ez a szeretete pont abban áll, hogy a bűneinktől és azok következményeitől meg akar szabadítani. Ha mindössze addig jutunk, hogy Isten szeret bennünket, csupán az üzenet felét mondtunk el. A másik fele a kereszten elszenvedett kínhalálról szól: Isten kiszervezte az ítéletet a saját Fiára, hogy bírói igazsága úgy érvényesüljön, hogy aki elfogadja ezt a helyettesítést, az ne vesszen el a bűneiben. Ábeltől kezdve minden véres áldozat erre tanított: vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Jézus Krisztust tehát mi a bűneink ölték meg. Az enyém, az Öné – és mindannyiunké.

Az emberi értelem nem képes ezt befogadni, a szív is alig. Főleg úgy, hogy a Megváltó a feltámadása után sem korhol bennünket – csak azt kéri, hogy bízzunk benne, és szakadjunk el a bűntől, ha már ilyen felbecsülhetetlenül nagy árat fizetett azért, hogy ez lehetővé váljon.

Ha viszont azt hirdetjük, hogy Isten a bűneinkkel együtt szeret bennünket, akkor azt állítjuk, hogy Isten Fia teljesen feleslegesen szenvedett. Ezzel pedig a lényegétől, a szívétől fosztjuk meg az evangéliumot, és hallgatóinkat hamis békességbe ringatjuk.

Ha valóban szeretjük az LMBTQ embereket – hiszem, hogy Ön is így van ezzel –, akkor ennek az üzenetnek nem csak azt a részét kell eléjük tárni, ami népszerű, hanem azt is, ami esetleg kényelmetlen.

Mert erős sztori ez, életbe vágó.

Testvéri üdvözlettel,

Sebestyén István

Karácsony Gergely Pride-on mondott beszédéről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!