Kamala Harris lesz Joe Biden alelnökjelöltje
Először jelöltek színes bőrű politikusnőt amerikai elnökhelyettesnek
Kamala Harris lesz Joe Biden alelnökjelöltje

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 08. 12.
Joe Biden újdonsült alelnökjelöltje, Kamala Harris kaliforniai szenátor, aki  az abortuszjogok lelkes támogatója, felélesztené az iráni atomalkut, és meglepő módon, demokrata politikus létére több Izrael-barát döntés is köthető hozzá. Jelölését történelminek nevezték demokrata párti politikustársai.

Trump rövid időn belül videót tett közzé, melyben igyekezett lejáratni a korábban Bident rasszizmusáért támadó jelöltet.

Az 55 éves szenátor, aki korábban ügyész volt Kaliforniában, az első színes bőrű női alelnökjelölt az Egyesült Államok történetében.

"Végtelen megtiszteltetéssel jelentem be, hogy Kamala Harrist, a dolgozó rétegek védelmének bátor harcosát és az állam egyik legnagyszerűbb szolgálóját választottam alelnökjelöltemnek"

 

- fogalmazott a Joe Biden által aláírt közlemény. Biden kitért arra is, hogy Harris, még kaliforniai ügyészként, együttdolgozott Beau Bidennel, a várható demokrata elnökjelölt azóta elhunyt, idősebbik fiával.

Ahogy arról a Hetek oldalán korábban írtunk, afroamerikai hírességek több ízben is nyílt levélben kérték Joe Bident, a demokraták várható elnökjelöltjét, hogy fekete amerikait válasszon alelnökjelöltjéül, sőt, ha lehet, női jelöltet. Amerikai sajtójelentések szerint a jelöltek között volt Susan Rice, az Obama-kormányzat volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Kamala Harris kaliforniai szenátor, Karen Bass kaliforniai és Val Demings floridai képviselő, Keisha Lance Bottoms, Atlanta polgármestere, sőt, a republikánusokhoz közelálló Fox televízió szerint Biden gondolkodik a volt first lady, Michelle Obama jelölésében is. 

"Figyeltem, ahogyan szembeszálltak a nagy bankokkal, segítették a dolgozókat és védelmezték a nőket és a gyerekeket a rossz bánásmódtól"

- írta Joe Biden.

Történelmi döntésnek tartják Kamala jelölését a demokraták

Percekkel azt követően, hogy Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje kedden közleményben bejelentette, Kamala Harris kaliforniai szenátort választotta alelnökjelöltjének, demokrata párti politikusok egész sora dicsérte, és történelminek minősítette a döntést.

Barack Obama volt elnök szerint Biden "nagyon jól" döntött.

Harris "ideális partner lesz ahhoz, hogy segítsen (Bidennek) megküzdeni az Amerikát jelenleg és a következő években érő, igazi kihívásokkal"

 

- fogalmazott közleményében Barack Obama. Joe Biden az Obama-adminisztráció alelnöke volt.

Amy Klobuchar, minnesotai szenátor - aki maga is indult a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, és jó ideig a potenciális alelnökjelöltek között szerepelt - a Fox televíziónak Harris felkészültségét és politikai tapasztalatait emelte ki.

Az afroamerikai Stacey Abrams, akinek neve szintén lehetséges alelnökjelöltként forgott, a Twitteren közzétett bejegyzésében együttműködést ígért "a Biden-Harris-párosnak", és méltatta, hogy Joe Biden "az ország minden sarkára odafigyel".        

Gratulált Harrisnak az alelnökjelöltségért versenyben volt többi politikusnő is. Susan Rice, Barack Obama afroamerikai volt nemzetbiztonsági tanácsadója "kitartó és úttörő politikusnak" nevezte a kaliforniai szenátort, Karen Bass képviselő pedig a Twitteren Harris igazságért folytatott küzdelmét dicsérte. "Kamala Harris nagyszerű választás" - írta a szintén afroamerikai Bass.

 

 

Jim Clyburn, dél-karolinai fekete politikus, a képviselőház rangidős demokrata párti tagja az MSNBC televíziónak azt nyilatkozta, hogy Kamala Harris kiválasztásával a demokraták mozgósítani tudják majd a választókat novemberben. "Most az a legfontosabb, hogy minél több embert elvigyünk a szavazóurnákhoz" - fogalmazott Clyburn, akinek nagy szerepe volt a tavaszi előválasztások során Biden elfogadottságának erősítésében az afroamerikai közösségek körében.

Los Angeles demokrata párti polgármestere, Eric Garcetti, aki a Biden-kampány egyik társelnöke, "kedves barátjának" nevezte Kamala Harrist, és megjegyezte, hogy személyében a kisemberek igazi szövetségesre leltek a hatalom folyosóin.        

Hillary Clinton, az Obama-kormányzat volt külügyminisztere és a demokraták elnökjelöltje 2016-ban, a Twitteren azt írta: Harris "már bizonyította, hogy milyen hihetetlen vezető és közszolga".    

 

 

A magát fekete baptistának valló Kamala Harris 2017 óta szenátor a szövetségi kongresszusban, jamaicai és indiai bevándorlók gyermeke. Politikusként a Demokrata Párt balszárnyához sorolják. Harris amellett, hogy támogatja az iráni atomalku felélesztését és az abortuszjogokat, több múltbéli döntésével és nyilatkozatával bizonyította, hogy Izrael-párti politikus, ami némilag szokatlanul hat a demokrata pártban. 

Kamala Harris 2017-ben támogatott egy olyan határozatot, amely ellenezte, hogy Obama elítélje Izraelt az ENSZ Biztonsági Tanácsában. 

„Meggyőződésem, hogy amikor bármely szervezet delegitimálja Izraelt, akkor nekünk támogatnunk kell és fel kell szólalnunk annak érdekében, hogy Izraelt egyenlő bánásmódban részesítsék”

 

— jelentette ki az AIPAC (legnagyobb amerikai lobbiszervezet) előtt tartott beszédében.

A közlemény szerint Kamala Harris Joe Bidennel együtt szerdán tart bemutatkozó és programadó beszédet.

Republikánus reakciók: "Hamis Kamala"

Donald Trump elnök keddi sajtókonferenciáján újságírói kérdésre radikális baloldalinak nevezte Kamala Harrist. Felidézte a szenátornő szerinte agresszív viselkedését Brett Kavanaugh főbíró meghallgatásán. "Nagyon komisz volt" - fogalmazott Trump. Felidézte azt is, hogy az előválasztások során Harris többször is rasszistának nevezte Bident és "tiszteletlen volt vele".

Katrina Pierson, Trump kampánytanácsadója közleményt adott ki, amelyben "hamisnak" nevezte Harrist. Mint írta, Harris "vidáman magáévá tette a radikális baloldal elképzeléseit, több ezermilliárd dollárt kitevő új adók bevezetésére és az egészségbiztosítás Bernie Sanders (vermonti szenátor) által meghirdetett államosítására szólított fel". Pierson szerint Harris jelölése a

"bizonyíték arra, hogy Biden csak egy üres váz, amely a baloldal radikálisainak szélsőséges programjával van tele".

 

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren reagált a bejelentésre. Rövid videót tett közzé, amelyben Harrist a többi között radikális baloldalinak nevezi, felidézve, hogy az elnökjelöltségért is harcba szálló politikusnő a kampányban a társadalombiztosítás államosítását és új adókat ígért.

"A lassú Joe és a hamis Kamala együtt tökéletes pár, Amerikának rossz"

 

- hirdette a Trump által közzétett videó.

(MTI/Hetek)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!