Izrael, Magyarország és a Nyugati világ október 7 után - szemnyitogató filmvetítésre került sor az Urániában
Az eseményen izraeli arab és zsidó influenszerek, politikusok is részt vettek
Izrael, Magyarország és a Nyugati világ október 7 után - szemnyitogató filmvetítésre került sor az Urániában

Forrás: Miniszterelnökség

2024. 06. 06.
A Tett és Védelem Alapítvány, a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Szövetsége illetve Magyarország Torontói Főkonzulátusának szervezésében az Uránia Filmszínházban filmvetítéssel egybekötött rendezvényre került sor.

Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is adunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek: a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

Az Abraham Global Peace Initiative (AGPI) által forgatott, a „The End Of The Innocence” ("Az ártatlanság vége") című rövidfilm a 2023. október 7-i tragikus eseményeket mutatta be.

A rendezvényt, melyen több százan vettek részt, Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Liga vezetője, Avi Benlolo, az AGPI alapítója és elnöke, Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, valamint Izrael magyarországi nagykövete, Yacov Hasdas-Handelsman nyitotta meg.

Az előadások kezdete előtt nem sokkal az Uránia filmszínház bejáratánál két baloldali aktivista jelent meg egy vörös felirattal, melyen a következő állt: "Soha többet senki ellen!" egy ötágú csillag és egy izraeli térkép kíséretében. Az aktivisták kérdésre elmondták, hogy a Gázában folyó állítólagos népirtás ellen tiltakoznak a felirattal. A szervezők végül eltávolították őket a területről, a rendőrség pedig igazoltatta a tiltakozókat.

A rendezvényt egyébként a néhány hete hasonló témában rendezett előadásokon lejátszódó botrányos eseményekre való tekintettel fokozottan biztosították, így más incidensre már nem került sor. 

Szalai Kálmán: a világ elfelejtette mi történt

Az Október 7-ei mészárlás a Holokauzst utáni legnagyobb zsidók ellen elkövetett pogrom volt, amit Izraelben, a zsidók nemzeti otthonában követtek el. 8 hónap telt el és a világ elfelejtette mi történt kibuc Beeriben, a Nova fesztiválon, ahogy elfeledkezett a több, mint 100 fogvatartott túszról, akiket a Hamasz terrorszervezet azért tart fogva, mert zsidók - kezdte nyitóbeszédét a Tett és Védelem Liga elnöke. 

A filozófus Gorge Santayana mondta, „Aki elfelejti a múltat, arra ítéltetik, hogy újra átélje azt”.

Nyomasztó üzenet ez a nyugati világ számára, mert a nemzetek a felejtéssel saját szuverenitásukat veszélyeztetik

- húzta alá Szalai. 

.
Fotó:Magyarország Torontói Főkonzulátusa

Azt látjuk napjainkban, hogy a fejlett világ kezdi elfelejteni az emberi létezés alapvető morális alapját, azt, hogy különbséget tegyen jó és a rossz között. A tudomány és a fejlődés motorját jelentő akadémiai közegben terjedő Izrael-ellenesség és a terror melletti kiállás kezd a normalitás részévé válni. Számos nyugat-európai országban napi és közvetlen veszély fenyegeti a zsidó közösségeket és intézményeiket, rendszeresek a zsidók elleni utcai atrocitások - tette hozzá. 

Több ezer tüntető nyilvánosan skandálja a "From the river to the sea" szlogent, ami -ne legyen kérdés egyikünk számára sem- a zsidók elleni népirtására szólít fel! Mindeközben a fejlett világ értelmisége hallgat.

Az importált zsidógyűlölet egyre elfogadottabbá válik, nem függetlenül a nyíltan támogatott migrációtól.

Sokat elárul a helyzetről, hogy ilyen rendezvényt Magyarországon lehet csak biztonságban megrendezni, ezért külön köszönetet mondunk Magyarországnak, a magyar kormánynak az Izrael melletti kiállásért és azért, mert ellenállva az újkeletű normalitásnak, nem enged teret az elmúlt időszak nyugateurópai nagyvárosaiban látott antiszemita erőszakhullámnak - zárta beszédét. 

Benlolo: vége az ártatlanságnak, október 7. óta pontosan tudjuk, mivel is állunk szemben

Benlolo a rövidfilm bemutatása előtt elmondta: a film címét az ihlette, hogy október 7-e után visszatekintve úgy tűnik mind ártatlanok voltunk abból a szempontból, hogy

azt hittük, van út a békéhez, és a béke magjainak elvetésével a Közel-Keleten ez meg is tud valósulni.

Nagy volt az optimizmus, azokban a déli kibucokban is, kiknek lakói szintén a békét szorgalmazták a gázaiakkal, és sok területen segítették is őket. Akiket segítettek, azok jöttek azonban lemészárolni őket október 7-én és ez kijózanította őket. Ez hozta el tehát az ártatlanság végét az AGPI vezetője szerint.

"Ma már pontosan tudjuk, hogy mivel is állunk szemben"

- szögezte le a torontói előadó, utalva a zsidó iskolákban történő lövöldözésekre, a zsinagógarongálásokra és gyújtogatásokra, és az október 7-ei borzalmak teljes tagadására egyesek részéről. Hozzátette, a rövidfilmmel azt remélik, fel tudják nyitni a nézők szemét a valódi eseményekre, és megváltoztathatják a hozzáállásukat. 

.

Szalay-Bobrovniczky: Izrael továbbra is számíthat ránk

A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára beszédében kijelentette: továbbra is ki fogunk állni Izrael szuverenitása mellett minden lehetséges fórumon, és az összes rendelkezésre álló eszközünkkel gátat fogunk vetni az olyan uniós javaslatoknak, melyek Izraellel szemben aránytalanok, vagy igazságtalanok. 

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország hosszú ideje zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben, semmilyen antiszemita hangot nem hagyunk érvényesülni hazánkban, ami a többségi társadalmat a zsidóság ellen uszítaná, tagadná, vagy relativizálná a holokausztot, esetleg megkérdőjelezné Izrael állam létjogosultságát.

Számos országban vannak olyan tömegek, amelyek az ártatlanokat lemészárló terroristák mellett tüntetnek. Ezek súlyos kérdéseket vetnek fel arról, merre tart Nyugat-Európa.

Magyarországon ilyesfajta megmozdulások teljességgel ki vannak zárva.

Voltak próbálkozások, de a kormány álláspontja világos ebben a tekintetben:

nálunk ezt nem lehet megengedni, terrorszervezetet dicsőíteni nem lehetséges a magyar törvények szerint. Ez nem csak emberség kérdése, ez a magyar állam kötelessége.

Hangsúlyozta: nehéz az összefüggést nem észrevenni az utcán zajló Izrael-ellenes hisztéria, uszítás és erőszak, és a migráció között, amit az eruópai politikusok minden erővel támogattak, és egyetlen ország állt ennek ellen az EU tagjai közül, ez pedig Magyarország. Többek között ezért is van az, hogy Magyarországon a zsidó közösségeknek nincs mitől félnie. 

A kormány semmilyen belföldi, vagy határokon túlról érkező hangnak nem fog teret engedni, ami kétségbe vonná Izrael államot, hogy amelyik bármely módon fenyegetné Magyarországon élő zsidó honfitársainkat.

Biztosíthatom önöket, hogy soha többé nem fordulhat elő olyan ebben az országban, hogy ne védenénk meg saját polgárainkat. Nem tudjuk engedni, hogy bárki, akár egy pillanatra is azt éreztethesse a Magyarországon élő zsidósággal, hogy veszélyben vannak, hogy nem gyakorolhatják a vallásukat és nem élhetik meg a hagyományaikat, mindennapjaikat, teljes nyugalommal.

Izrael továbbra is számíthat ránk, a szövetségeseinkre, ebben a rendkívül feszült helyzetben is - zárta beszédét.

.
Fotó: Miniszterelnökség

A film előtt felszólalt Yaakov Hadas-Hendelsman Izrael budapesti nagykövete is, aki elmondta: október óta precedens nélküli antiszemitizmus tombol a világban. Egyre többen kicsinyítik vagy egyenesen tagadják, hogy milyen szörnyűségek történtek október 7-én. 

Az izraeli diplomata arra figyelmeztetett: lehet antiszemitizmusként kezdődik a gyűlölet, de aztán új célpontot talál. 

Megdöbbentő felmérés: a magyarok harmada elítéli október 7-ét, de megérti a Hamász indokait

Az első panelbeszélgetésen egy új kutatást mutatott be dr. Csepeli György, az ELTE Társadalomtudományi Karának professzora amelyben azt vizsgálták, miként hatott az október 7-i mészárlás a magyarországi antiszemitizmusra.

Az eredmények enyhe növekedést mutattak az antiszemitizmussal kapcsolatosan, ugyanakkor az is kiderült az eredményekből, hogy jelentősen megnőtt a helyzettel kapcsolatosan habozók aránya is.

A válaszadók majdnem azonos arányban állították például, hogy a jelenlegi háború felelőse a Hamász, vagy a Hamász és Izrael is.

Kizárólag az izraeli felet mindössze 6 százalék jelölte meg felelősként, a nagyhatalmakat pedig 15 százalék sejtette a háttérben. 

A Hamász október 7-ei támadásával kapcsolatosan 2 százalék válaszolta, hogy helyesli, 65 százalék válaszolt úgy, hogy elítéli, 33 százalék pedig úgy, hogy bár elítéli, mégis megérti a Hamász indokait. 

Az  Izrael és a világ október 7-e után címet viselő második panelben Ariel Kallner, az izraeli Knesszet tagja, aki egyben a Knesszet EU melletti küldöttségének vezetője, Hananya Naftali, izraeli influencer, aki Benjamin Netanjahu miniszterelnök kommunikációs csapatában is dolgozott, valamint Mohamad Kabyia, izraeli-arab influencer beszélgettek Izrael és a zsidó diaszpóra előtt tornyosuló kihívásokról.

.
Fotó: Miniszterelnökség

Naftali elmondta, hogy csodálatosan érzi magát Budapesten, ahol izraeliként és zsidóként is szívesen fogadják.

"Sajnos olyan időket élünk, amikor ez a két identitás nem igazán népszerű."

Emlékeztetett a D-nap 80. évfordulójára hivatkozva, hogy mi lett volna, ha a Nyugat békét kötött volna a nácikkal, ahogy most erőlteti a békét Hamász és Izrael között. "Akkoriban a világ még tudta mi a jó, és mi a rossz. Kérdezem én, akkor Izrael esetében miért ilyen vakok, és miért vádolnak folyamatosan?

Botrányos időkben élünk, és izraeliként szükségünk van rátok. Ma nagyobb szükségünk van a barátainkra, mint valaha."

Hananya hozzátette, Magyarországot fénysugárnak látja az Európai Unióban tapsztalható sötét Izrael-ellenesség és növekvő antiszemitizmus közepette, melyet még nem rontott meg a "fake" liberalizmus. 

Ariel Kallner világossá tette, hogy a nyugati világ két imperialista mozgalommal küszködik napjainkban: az egyik a radikális iszlám, akik az egész világot muszlimmá akarják tenni a Nyugat meghódításán, a világ megváltoztatásán keresztül. Egy nemzetre vágynak, az umma iszlamijára.

A másik terrorista mozgalom azonban, ami fenyegetést jelent a nyugatra, az a radikális progresszivizmus, a woke-mozgalom, ami a maga módján szintén homogenizálni akarja az emberiséget, eltörölve a nemzeti, vallási, családi, nemi identitásokat.  A woke-mozgalom a világot két kategóriára osztja: az erősekre és a gyengékre, az elnyomókra és az elnyomottakra. A gyengék mindig a jók, az erősek pedig a gonoszok.

"Október 7-én mi voltunk a gyengék, és akkor empátiát is mutattak. Amikor viszont elkezdtük visszatámadni, visszatértek az eredeti, Izrael-ellenes álláspontjukhoz."

 

The End of the Innocence című dokumentumfilm ezen az oldalon megtekinthető. 

.

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!