Izrael-ellenes üzenettel szakította meg Eurovíziós adását a belga köztévé
Állításuk szerint hónapok óta elborzadva figyelik az eseményeket, nem tudtak csendben maradni
Izrael-ellenes üzenettel szakította meg Eurovíziós adását a belga köztévé

Forrás: x/Visegrad24

2024. 05. 10.
Belgium nemzeti közszolgálati műsorszolgáltatója megszakította az Eurovízió csütörtök esti elődöntőjének közvetítését, hogy az Izrael által elkövetett "emberi jogi jogsértéseket" elítélő üzenetet jelenítsen meg.

Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is adunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek: a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

A csatorna, a VRT a műsor legelején sugározta az üzenetet a képernyőkre Belgium-szerte, azon az estén, amikor a zsidó állam kvalifikálta magát a szombati nagy döntőbe.

Az üzenet, amelyet a közösségi médiában széles körben megosztottak, így szólt:

"Ez egy szakszervezeti akció. Elítéljük az izraeli állam emberi jogi jogsértéseit. Izrael a sajtószabadságot is tönkreteszi.

Ezért ideiglenesen megszakítjuk az adást. #CeaseFireNow #StopGenocideNow".

A műsorszolgáltató döntését a következőkkel indokolta: "Hónapok óta elborzadva figyeljük a közel-keleti eseményeket. Meggyőződésünk, hogy Izrael Állam népirtást követ el, ezért botrányos, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválon izraeli jelölt is indul".

A közlemény így folytatódott: "A semmittevés, a puszta nézés többé nem opció.

Az EBU (Európai Műsorszolgáltatók Uniója) sajnos lehetővé tette az izraeli részvételt, ezért úgy döntöttünk, hogy megszakítjuk az adást.

Reméljük, hogy ezzel jelzést küldünk az izraeli kormánynak, hogy hagyja abba a harcokat és a gyilkosságokat, engedje be a nemzetközi megfigyelőket és a sajtót (Gázába), és üljön le tárgyalóasztalhoz."

Izrael célja Gázában a népirtási kísérletekkel élő terrorszervezetek felszámolása. Katonai műveletei előtt rendszeresen szórólapokon és egyéb kommunikációs csatornákon figyelmezteti a civil lakosságot a területek elhagyására, hogy minimalizálja a háború áldozatainak számát. A nyugati média ugyanakkor a Hamász által megosztott információk alapján népirtással vádolja a zsidó államot. Gázában továbbra is rengeteg ártatlan izraeli túsz szenved, miközben a terrorszervezet egyetlen olyan tűzszüneti megoldást nem fogadott el, mely a túszok életbenmaradását és hazatérését szolgálná.

Az izraeli köztévé, a  Kan felkérte az Európai Műsorszolgáltatók Unióját az eset tisztázására. A belga versenyző nem jutott tovább. 

Ha már televíziós incidensek: az olasz köztévé a jelek szerint véletlenül élő adásban hozta nyilvánosságra az országa televíziós szavazásának eredményét, és melyben Izrael a szavazatok 39 százalékát szerezte meg, jóval megelőzve a második helyezett Hollandiát, amely mindössze 7 százalékot kapott.

Az elődöntők szavazateloszlását csak a döntő után szokták nyilvánosságra hozni, és a százalékos arányokat általában nem hozzák nyilvánosságra. 

(IrishMirror/Hetek)

.

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!