Itt folytatja Novák Katalin: nemzetközi szervezet élén küzd majd a népességfogyás ellen
Az egykori köztársasági elnök az X-en jelentette be a hírt
Itt folytatja Novák Katalin: nemzetközi szervezet élén küzd majd a népességfogyás ellen

X/Katalin Novák

2024. 09. 10.
A köztársasági elnöki pozíciójáról februárban lemondó Novák Katalin az X·Y Worldwide nevű nemzetközi non-profit szervezet társalapító-vezérigazgatója lesz és azon dolgozik majd, hogy világszerte "úttörő megoldásokkal" növelje a születések számát.

A "politikamentes" szervezet, melynek saját bevallása szerint "nincs vallási vagy ideológiai kötődése" a figyelemfelkeltésre összpontosít majd ifjúsági és médiaoktatási programokon keresztül, valamint politikai tanácsadást nyújt a helyi és nemzeti kormányoknak.

"Kizárólag arra összpontosítunk, hogy mindenhol lehetővé tegyük az embereknek, hogy olyan gyermekeik szülessenek, amilyeneket szeretnének"

- írja a honlap. Novák szerint a cég elsősorban a szocio-társadalmi és kulturális korlátokat akarja legyőzni, amelyek a gyerekvállalás előtt állnak.

Novák Katalin korábban családügyi államtitkár volt, és köztársasági elnökként is szívügye volt az alacsony születésszám elleni küzdelem. Február 10-én azért kényszerült lemondani a köztársasági elnöki pozíciójáról, mert kegyelmet adott K. Endrének, aki pedofil bűncselekmények eltussolásához asszisztált a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyetteseként. 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!