Jadolla Kedmati a Moszad videójában.(Forrás: Twitter/Iran International)
Az IRGC logisztikai parancsnokhelyettesét le is videózták, és a felvétel szerint sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy részt vett a szíriai, iraki, libanoni és jemeni fegyveres csoportoknak küldött szállítmányok koordinációjában.
A kihallgatás során Kedmati azt is elmondta, hogy kapcsolatban állt Ali Aszgar Novrozival, aki izraeli információk szerint precíziós fegyverekkel látta el a Hezbollah libanoni terrorszervezetet.
Nem ez volt az első alkalom, hogy a Moszad Iránban fogta el és hallgatta ki az IRGC egy tagját.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, idén májusban Manszúr Raszuliról tettek közzé egy videót, melyben az izraeli titkosszolgálat ügynökeinek bevallotta, hogy az volt a feladata, hogy terrorista sejtet hozzon létre, melynek a célpontja az isztambuli izraeli konzulátus egyik dolgozója, egy Németországban tartózkodó amerikai tábornok, és egy újságíró volt.
(Jerusalem Post / Hetek)