Interaktív grafikát készített az elmúlt 20 év legnépszerűbb babaneveiről a KSH
Tavaly a Hanna és a Bence nevek voltak a favoritok
Interaktív grafikát készített az elmúlt 20 év legnépszerűbb babaneveiről a KSH

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 05. 28.
A Központi Statisztikai Hivatal a Gyermeknapot egyedi, interaktív ábrával köszöntötte oldalán, ahol az elmúlt húsz év 25 legnépszerűbb magyarországi fiú és lány utónevei között böngészhetünk éves bontásban.

Az ábrából, amit itt tud megtekinteni, többek között kiderül, hogy a tavalyi évben a Hanna és a Bence voltak a leggyakrabban választott lány és fiú nevek, míg húsz éve a Viktória és a Dániel vitte a prímet.

Emellett jópár éven keresztül az élvonalban maradt  az Anna és a Hanna név, míg fiú utónév fronton a Bencék majdnem húsz éven keresztül foglalták el a trónt, mellettük pedig a Máték örvendtek kitörő népszerűségnek.

A múlt év legnépszerűbb 25-ös listái a következőképpen alakultak. Lánynevek: Hanna, Anna, Zoé, Léna, Luca, Emma, Zsófia, Boglárka, Lili, Mira, Lilien, Nóra, Laura, Lara, Maja, Fanni, Jázmin, Izabella, Olívia, Sára, Gréta, Alíz, Adél, Lilla, Liza

Fiúk: Bence, Máté, Dominik, Levente, Noel, Dániel, Zalán, Marcell, Olivér, Ádám, Milán, Dávid, Botond, Benett, Áron, Zsombor, Balázs, Márk, Péter, Kristóf, Zétény, Nimród, László, Benedek, Tamás

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!